Kapcsolattartás

2021.01.27. 20:00

Jelen vannak az online térben a megye könyvtárai

A járványhelyzet a könyvtárakat is korlátok közé szorítja, ám így is tartja a kapcsolatot olvasóival a paksi, a simontornyai és a felsőnyéki intézmény is. Kihívásokkal teli év volt a tavalyi, ezért nagyon remélik, hogy hamarosan megszűnnek a korlátozások, és visszatérhetnek megszokott munkájukhoz.

Munkatársainktól

20210127_Könyvtár az ablakban_képen Lampert Mariann és Kasparek Kelelmen_Paks_Molnár Gyula_TN

A simontornyai könyvtár, mint a többi intézmény is, november 11-e óta zárva tart a látogatók előtt. A helyzetet a tavaly tavasszal kialakult módon oldják meg, az olvasók üzenetben, telefonon, elektronikus felületeiken keresztül tudják leadni olvasmányigényeiket. Vannak, akik a könyvtárra bízzák a döntést, ilyenkor a korábbi olvasmányaikat figyelembe véve állítanak össze könyvcsomagokat.

Az olvasók megbeszélt időben érkeznek a könyvekért. A visszahozott könyveket csomagolva veszik át, és karanténba kerülnek. A rendezvényeket jelenleg nem rendezik meg. Különösen fájdalmas ez a könyvtári órák tekintetében, hiszen ezek az olvasóvá nevelés fontos állomásai.

Igyekeznek jelen lenni az online térben, olvasóikkal a kapcsolattartás fontos számukra. Biztosítják az egyéb szolgáltatásaikat is, segítenek elektronikus ügyintézésben, fénymásolási és nyomtatási kéréseket is teljesítenek. Elmaradt programjaikat a korlátozások feloldása után pótolni fogják, nyilatkozta Vácziné Horváth Anikó igazgató.

A felsőnyéki könyvtárban jelenleg is a higiéniai előírások betartásával van lehetőség a kölcsönzésre. Kevesebb a könyvtárlátogató, bár minden korosztályból van néhány aktív kölcsönző, akik havonta négy-öt darab könyvet is elvisznek. A felnőtt korosztály most főként a siker- és szépirodalmi könyveket kölcsönözte, a gyerekek Dóka Péter és Telegdi Ágnes kortárs költők könyveit vették ki.

Néhányan a fénymásolás, nyomtatás szolgáltatást is igénybe veszik. A könyvtári kreatív foglalkozásra járó gyerkőcök most a közösségi oldalon találnak inspirációt: az aszakkor.hu felületen többféle online szakkör segíti az alkotókedvűeket.

Január a statisztikai beszámolók és az évi programterv készítésének időszaka. Programokat még nem lehet tartani. Azonban remélve, hogy mihamarabb megszűnnek a korlátozások, készül az idei évi rendezvényterv. Bíznak benne, hogy a magyar költészet napja megtartására már lehetőség lesz.A tavaszi Internet Fiesta programsorozathoz idén is csatlakoznak néhány programmal.

Az ovisoknak havi rendszerességgel népmeséket vetítenek a KönyvtárMozi keretében. Az iskolásoknak könyvári órákat terveznek a pedagógusok közreműködésével. A baba-mama klubnak, az álláskeresői és az egyéb tájékoztatóknak továbbra is a könyvtár adja a helyet, nyilatkozta Pere Rudolfné könyvtáros.

Lampert Mariann paksi könyvtáros – Fotó: Molnár Gyula

Kihívásokkal teli év volt a tavalyi a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár számára is, de mindent megtettek, hogy az új környezetben ellássák feladataikat – számolt be Takács Gyula, az intézmény igazgatóhelyettese a PaksFm-nek adott interjúban.

A jövőben szeretnének aktívabb jelenlétet az online térben, még akkor is, ha a könyvtár idei tevékenységének megtervezését abban a reményben kezdték meg, hogy a járványügyi helyzet kedvező alakulása lehetővé teszi majd az év egy részében a feladataik megszokott ellátását. Az idei évben lesz Pákolitz István halálnak huszonötödik évfordulója is, de számos tervük van az idei évre.

– Két időszakban is, március közepétől júniusig, illetve november közepétől rendkívüli nyitva tartás szerint működik a könyvtár. Volt lehetőségünk olyan időigényesebb háttérmunkákat is elvégezni, mint például a teljes állomány revíziója mindhárom intézményegységben. Januárban lezárult a megvalósított Egy csepp a nevelésért című pályázat adminisztrációja is.

– Tervezett programjaink és pályázataink jelentős része tavaly elmaradt. Szeretnénk megköszönni minden kedves olvasónknak a nagy érdeklődést a közösségi oldalunkon közzétett internetes játékaink iránt. Továbbá augusztusra tervezzük a tavaly elmaradt Óvárosi Kulturális Estek elnevezésű programunk megvalósítását és idén remélhetőleg társasjátékkal is készülhetünk az egyik nyári városi rendezvényre.

Szeretnénk folytatni helytörténeti könyvsorozatunkat, remélem nemsokára a részletekről is beszámolhatok. Tavaly sajnos nem volt mód megtartani, így idén nem a huszonötödik népmesemondó ünnep kerül megrendezésre, mégis nevezetes év lesz, hiszen huszonöt éve indult útjára a kezdeményezés – összegezte Takács Gyula.

Borítóképünkön Lampert Mariann paksi könyvtáros az összeállított könyvcsomagot adja át Kasparek Kelemennek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában