A cigaretta előtt is hódoltak a dohányzás kétes élvezetének

A haza bölcsének szépen kimunkált alakja is látható azon a pipafejen, mely dr. Mészáros Gyula ajándékaként 1963-ban került a Wosinsky Mór – akkor még Béri Balogh Ádám – Megyei Múzeum néprajzi gyűjteményébe. Íme, a tárgy, egyúttal a hónap műtárgyának leírása:

„Préselt, feketére égetett cserép. Hengeres fejrész, kihajló peremmel, a peremből a vasbádoggyűrű és a hozzá csatlakozott kupak hiányzik, csak a gyűrű töredéke maradt. A fejrész elején ülő férfialak, alatta felirat: Deák Ferencz. A fejrészből derékszögben nő ki az ívelten hajló szárhüvely, metszete kerek, vége felé szélesedő, végén a kihajló peremen rézbádoggal borítva. A szárhüvelyrész egy darabja tört, a bádogborítás fogja össze.” Magassága hét, szélessége hat, szájátmérőre 3,1 centiméter.

– Készítőjéről, készítési helyéről, használójáról nem tudunk semmit – mondta el lapunknak Csapai János, az intézmény néprajzos muzeológusa. – Biztos, hogy 1867, azaz a kiegyezés után készülhetett, amikor megnőtt Deák Ferenc, a Habsburg udvarral kiegyező bölcs politikus tisztelete, kultusza.

A pipa természetesen azt bizonyítja, hogy eleink is hódoltak a dohányzás – egészségre káros mivolta miatt kétes értékű – élvezetének. Mint azt Csapai János összefoglalójában közölte, a növényi alapanyag Dél-Amerikából származik. Maga a dohányzás a 16. századtól spanyol, portugál és angol közvetítéssel gyorsan elterjedt a kontinensen.

Népszerűsége nagyon gyorsan ellenszenvet váltott ki sok országban, de sok pártfogója is akadt, akik gyógyszerként, tisztító, gond- és éhségűző voltát dicsérték. Magyarországra nyugat-európai és török közvetítéssel került. A török korban a katonák példáján gyorsan terjedt a nép között is.

A 17. század végétől egyes helyeken már a jobbágyok is termeltek bizonyos mennyiségű dohányt. A dohány izzása során keletkező füst élvezetének az eszköze kezdetben a pipa volt. A szivar és cigaretta csak a 19. század közepétől kezdett megjelenni és lassan kiszorította a pipát. A magyar parasztság az első világháború idején hagyott fel a pipázással és tért át a cigarettára.

A pipa változatos alapanyagokból készült, lehetett csont, kő, tajték, üveg, porcelán, fém, akár kukoricacsutka. A legelterjedtebb a cseréppipa volt. A fazekasok közül váltak ki az előállítói. A pipakészítők közül leghíresebbek voltak a debreceniek. Ebben az alföldi városban a 18. század végén évente több mint tízmillió pipát gyártottak. Hasonlóan keresett volt a selmeci pipa is. Tolna megyében Bonyhádon volt egy jelentős pipakészítő műhely.

A pipázással a háztartásokban új eszközök is megjelentek, ezek közé tartozott a dohányvágó. A módosabbak viszont vágatták a dohányt. Például Pozsonyban 1790-ben tizenöt ilyen műhely működött. Több helyen ezek voltak a dohánygyárak elődei. Megjelentek a díszes pipaszurkálók is, melyekkel a parazsat lehetett piszkálni. A pipák tárolására pedig a főúri lakások pipatóriumainak mintájára a paraszti háztartások falain is feltűntek a hol díszesebb, hol szerényebb kivitelben készült darabok.

A 19. században még folyamatosak a falvak és mezővárosok rendelkezéseiben a pipázás korlátozásai. Lévén sok, akkor még gyúlékony anyaggal fedett ház, legtöbb helyen a helységen belüli pipázást tiltották, különösen szeles időben. A korlátozásokat be nem tartókat 10–12 kemény pálcára vagy pénzbüntetésre ítélték.

Egyébként a megyei múzeumban található pipán ábrázolt Deák Ferenc is híve volt a pipázásnak. Körmöczi Katalin írja a Deák Ferenc hagyatéka című művében, hogy „az 1832–36-os országgyűlés után képviselőtársaitól egy-egy pipát kapott, ékes faragású, ezüst kupakú tajtékpipát. Pipagyűjteményében több mint negyven lett ily módon a vármegyék vagy az adományozó követ címerével díszítve. Kehidán a kandallószoba volt a pipázószobája, itt őrizte pipagyűjteményét is. 1854-ig pipázott Deák, előbb otthon cserép- vagy tajtékpipát, Pozsonyban, Pesten és a megyegyűléseken tajtékpipát szívott.

Pipagyűjteményét Deák felszámolta, zömében elajándékozta 1848-ban, és 1854-ben elköltözésekor. (...) Két ezüstkupakos tajtékpipán a feliratok is nyújtanak tájékoztatást eredetükről, egyiket Füreden kapta 1836-ban, a másikon a felirat: „Deáknak a lutheránus fiú 1840„ – Pulszky Ferenc Pozsonyban kapott nevére utal. Másik két darab csak a DF monogramot hordozza, közülük az egyik, a fából faragott, vízzsákos forma Deák Ferenc faragványa.”

A Völgység székhelyén ismert a pipakészítő neve is

Az említett bonyhádi pipakészítő műhelyről a Tolna Megyei Népújság 1959. szeptember 11-i lapszámában olvashatunk érdekes adalékot. K. V. – Knábel Vilmos, jeles helytörténész – szerkesztőségnek címzett levelében ezt írta:

„Régóta feltűnt, hogy házépítéseknél itt is, ott is régimódi pipatöredékek kerültek napfényre, de természetesnek találtam, hisz régen dohánytermeléséről volt híres Bonyhád. Furcsának tetszett mégis, hogy a Bajorországból és Schwarzwald felől érkezett hegyvidéki telepesek miért nem fapipából szívták a jó erős kapadohányt.

A véletlen adta meg a választ. Amint a vízvezetéki csövek lefektetésére ássák az árkokat, hozzám lép egy ügyes kezű, értelmes lakatosmester. Valami felásásnál, úgy látszik, ráakadt a pipakészítő műhelyére, ahonnan egész gyűjteményre való különféle pipaminta töredéke került elő. Néhány már elárulja a készítő nevét is, rajta a cégjelzés: A. Hahn. Bonyhád.”

Borítóképünk: Csapai János a 19. század második feléből ránk maradt, fekete színű pipafejjel