Maros Gábor-interjú

2021.06.16. 14:00

Fellépett és énekelt Ferencsik és Domingo vezénylete alatt is

A közelmúltban, harmadik házassága révén Szekszárdra költözött Maros Gábor színész, operaénekes. A 74 éves művész 1971-ben végzett, az idén kapja meg az aranydiplomáját. Tagja volt többek között az operaháznak és az operettszínháznak, külföldön is sokszor lépett közönség elé, Milánótól Sydneyig. Mindezek ellenére elismerésekben, kitüntetésekben nem bővelkedik.

Wessely Gábor

Fotó: Beküldött kép

– Hogy érzi magát a szekszárdi dombok között Mayer úr?

– Köszönöm, remekül – mondja Maros Gábor a nemzetközi hírű színművész, operaénekes, akinek személyi okmányaiban máig a születési neve, a Mayer szerepel –, Szekszárd egy igazán kedvemre való, élhető város.

–Mi hozta ide?

– Nem mi, hanem ki! Egy boldog kapcsolat. Itt él a feleségem, aki a nevemet is felvette: Mayer Mária.

– A második felesége?

– A harmadik.

– Ő is színész?

– Nem, az egészségügyben dolgozik.

–Mert az első párja, köztudott, hogy a jeles színész, Bencze Ilona volt. Miért váltak el?

– Egy félrelépés miatt, 18 év után.

– Melyikük volt az elkövető?

– Ő, a Macskák próbái idején.

– Az ilyesmi elő szokott fordulni a színházi berkekben. Vagy ön teljesen makulátlan?

– Azt nem állítanám, de itt olyasmi derült ki, ami miatt tarthatatlanná vált a helyzet… Ennyit erről!

– És a második felesége?

– Fekete Györgyi egri színésznő volt. Az a házasság hat hónapig tartott.

– Gyerekek?

– Innen is, onnan is egy lány. És van már egy 3,5 éves unokám is, akit még nem láthattam. Egyrészt, mert külföldön él a család, másrészt, mert tiltanak tőle.

– A rivaldafény, a közönségsiker mögött gyakran húzódnak meg magánéleti zűrök. A művészi pályája legalább felhőtlen volt?

– Korántsem. Az igazgatóváltások nálam nemigen jöttek be. Pontosabban én nem jöttem be az új igazgatóknak. Az operaházban Ferencsik János kedvelt, összesen 24 kisebb-nagyobb szerepet énekeltem a dirigálásával, és beíratott a zeneakadémiára, akkor szereztem a színművészi mellé a második diplomámat. Aztán megérkezett az utódja, akin érzetem, hogy semmi terve nincs velem, úgyhogy gyakorlatilag már másnap Zürichben voltam, és egy héttel később Sankt Gallenben léptem fel a Csárdáskirálynőben. Így kezdődött a nemzetközi karrierem. Darabokra szerződve mentem aztán Svájcból mindenfelé vendégszerepelni.

– Milánói Scala?

– Megvolt. A Sydney-i Operaház is, Bécs, Graz, München, London, New York, Los Angeles meg sok más nagyszínpad, világsztárok társaságában. Énekeltem Plácido Domingo vezénylete alatt is, a Don Giovanniban.

– És itthon?

– Itthon is a legismertebb művészek voltak a partnereim, prózai és zenés darabokban egyaránt.

– Hány nyelven beszél?

– Magyarul, németül, franciául, olaszul. Franciából Radnóti Miklós feleségénél, Gyarmati Fanninál vizsgáztam. Ő egy karakán asszony volt. Kilencvenéves korában még láttam síelni a Normafánál.

– Hogyan indult a pályája? Gyerekkora óta színész akart lenni?

– Zongoristának készültem. Kocsis Zoltánnal és Ránki Dezsővel együtt jártam a konzervatóriumba, remekül ment a játék, ám egy jégpályás sztori közbejött. Zúzódások, repedések a bal kézfejen. Nem a jég miatt, hanem mert belém kötöttek, én meg visszaütöttem. Rendbe jött a kezem, de már nem volt a régi. Azt mondta az orvos, hogy egy kedves kis amatőr zongorista lehet belőlem, de virtuóz nem. Inkább abbahagytam.

– Aztán?

– Aztán jött egy ember, akit a Jóisten küldött. Pauk Annának hívták. Kétszer bejárta a világot, úgy is, mint nagyszerű csellista, úgy is, mint csodálatos alt hanggal rendelkező énekes. Tudta, hogy szeretek improvizálni zongorán, és javasolta, hogy ne csak dünnyögjek eközben, hanem próbálgassak énekelni. Addig-addig mesterkedett, biztatott, míg, körülbelül 16 éves koromban, kirepült belőlem egy gyönyörű, lírai tenor.

– S irány a színművészeti?

– Igen. Egy szobrász barátom nagy szerelme, Monori Lili készített fel. Több mint kétezer-ötszázan jelentkeztünk. Az első rostán, Szinetár Miklósnál, egy huszonöt fős csoportból egyedül én jutottam tovább. A második körben Ádám Ottónak adtam elő a Rómeó és Júliából a méreg monológot, sikerrel. Harmadik alkalommal Várkonyi Zoltán verset kért. Elmondtam A halálra táncoltatott lány balladáját. Egységesen a felvételem mellett szavaztak az ott ülők: Major Tamás, Básti Lajos, Sulyok Mária és a többiek. Nagyon tehetséges emberek közé kerültem. Cserhalmi György, Székhelyi József, Hámori Ildikó, Szacsvay László volt az évfolyamtársam. Az idén kapjuk meg az aranydiplománkat, 1971-ben végeztünk.

– Szerepek?

– Már másodéves koromban játszottam Darvas Iván mellett Sancho Panzát. Harmadévesen, musicalszínészként alakítottam a kis szabólegényt, ami 388-szor került színre. Később a Hegedűs a háztetőn, a Vágy a szilfák alatt és a János vitéz is igen kedvelt előadás volt. Legelőször Fodor Imre szerződtetett a József Attila Színházba. Öt évig, a haláláig ott dolgoztam. Jött egy új igazgató, én meg mentem. Vámos László hívott, az operettszínház főrendező igazgatója. Nála 12 évet töltöttem. Aztán következett az operaházas és a világjárós korszak, s hazatérés után a helykeresés itt-ott, lelkesedés az Újszínházért, ahol egy igazgatóváltás, nyolc évvel ezelőtt, megint csak a mellőzöttségemet eredményezte.

– Akkor most nyolc éve nincs színpadon? Nyugdíjas?

– Egy színész mindhalálig játszik. Én eleve egy aktív pacák vagyok. Ha nem kapok munkát, csinálok magamnak. Most egy emlékestet tervezek. Drága barátom volt Svájcban az örmény származású énekes-színész Charles Aznavour. Nemrég halt meg, 94 évet élt. Fénykorában Franciaország legünnepeltebb sztárjai között tartották számon. Amikor nyolcvanéves lett, meghívott a koncertjére a párizsi Olympiába, ahol 24 dalt énekelt, 16 ezer ember előtt. A közönség tombolt, ő csendet kért, és azt mondta: hölgyeim és uraim, köszönöm, hogy voltatok nekem, hogy én is voltam nektek, eddig tartott a játék, ég veletek. Csodálatos ember volt. Az emlékét idéző műsort szeptemberben szeretném színre vinni a MÜPA-ban.

– Esetleg szekszárdi fellépésekben gondolkodik? A német színház ideális hely lenne annak, aki ilyen sok német darabban szerepelt már!

– Megkerestem már a Babits művházat és a német színházat is. Egyelőre nincs előremozdulás…

– Kedveszegett?

– Már nem. Az első válásom után, ami nagyjából egybeesett az operából való kényszerű távozással, nagyon magam alatt voltam. Buda Béla professzor húzott ki a gödörből, tőle kaptam önbecsülést.

Maros Gábor színművész, operaénekes, immár szekszárdi lakosként, régi fényképeit nézegetve
A szerző felvétele

– Egy ünnepelt énekes-színésznek nem volt önbecsülése? Ezt nehéz elképzelni…

– Az élet néha produkál elképzelhetetlen dolgokat. Magasról lehet a legnagyobbat zuhanni. Válás, hétvégi szülővé válás, munkahelyen való fölöslegessé válás. Minden összejött…

– A közönség máig szereti. Méltányolta ezt a kultúrpolitika? Kapott elismeréseket?

– Itthon, se a rendszerváltás előtt, se azután nem kényeztettek el díjakkal. A Kazimír Károly rendezte Kalevalával 1969-ben vendégszerepeltünk Finnországban. Ott kaptam Urho Kekkonen köztársasági elnöktől 1969-ben becsületrendet, Hollandiában pedig Beatrix királynőtől vehettem át 1993-ban egy gyémánt fokozatú kitüntetést. Ausztráliában, két turnét követően, 1996-ban az ottani legmagasabb kulturális elismerésben részesültem, amit a kultuszminiszter adott át. Ez minden.

– Adott valami okot a mellőzésre?

– Azt nem lehet tudni ebben a szakmában. Mennek a kulisszák mögötti csalafintaságok.

– Fizikailag hogy van? Óvja az egészségét, a hangszálait?

– Próbálok vigyázni magamra, és a párom is karbantart. A hangszálak ápolására a tojássárgája nagyon megfelel. Simándi József viszont apróra vágott szalonnabőrt rágicsált előadás előtt. Azt tartotta a legjobb olajozásnak.

– Fél a haláltól?

– Ha jön a behívó, megyek. Csak lerokkanni nem szeretnék, kiszolgáltatottá válni és útban lenni másoknak!

– Milyen életvezetési tanácsot adna azoknak, akik kedvelik önt, és figyelnek a szavaira?

– Azt, hogy a simli, a hazudozás megbosszulja magát. Összekeverednek a dolgaik, elfelejtik, hogy kivel, hányadán is állnak. Legjobb az egyenes út, a tiszta beszéd!

Robin Williams szinkronhangja

Maros Gábor (Mayer Gábor néven) 1947-ben született Budapesten. Édesapja, Mayer Imre tervezte a tatai edzőtábort. Édesanyja grófnő volt, gr. Nagylétai Lazay Gabriella, a családot emiatt rendszeridegennek tekintették a proletárhatalom kezdetén, és több mint egy évre a Hortobágyra telepítették. A kisfiú másfél éves korában rossz, romlott BCG-szérumot kapott, aminek következtében egy éven keresztül egy centit se nőtt és egy dekát se hízott. Magaslati levegőt ajánlottak neki az orvosok. Nyolcéves koráig Mátraszentimrén élt. Amikor visszakerült a családjához, palóc tájszólással beszélt, és csak kanállal tudott enni.

Aztán úgy fordult a sorsa, hogy a beszéd és az éneklés lett a mestersége. Hazai és külföldi színpadokon lépett fel, a legnagyobb sztárokkal együtt. Tagja volt több társulatnak, egy ideig az operettszínháznak és az operaháznak is. Ismert, kedvelt szinkronszínész. Többször volt Robin Williams és a Csillagok háborújából ismert robot, C-3PO magyar hangja. Háromszor nősült, két lánya és egy unokája van. Tervei szerint ősszel a MÜPA-ban lép közönség elé.

Borítóképünk: Maros Gábor és Szóka Júlia a grazi operaházban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában