Mészöly Miklós

2021.07.14. 11:30

Beindult az irodalmi magasiskolai kurzus

A tavalyi járványügyi korlátozások miatti egyéves kényszerszünet után idén ismét megrendezik a Szekszárdi Magasiskolát, azaz a Mészöly Miklós Irodalmi Akadémiát, Írói alkotótábor és mesterkurzust.

Gazsó Rita

Fotó: Makovics Kornél

A péntek estig tartó ötnapos alkotótábor foglalkozásain főként Mészöly Miklós életművéhez, személyéhez kötődő írókkal, költőkkel találkozhatunk, akik mellett szerepet kapnak más műfajok alkotó- és előadóművészei is.

Az idei tizenhárom hallgató közel fele rendszeresen visszatérő vendége a Szekszárdi Magasiskolának – tudtuk meg Dicső Zsolttól, a Pad Irodalmi és Művészeti Folyóirat alapítójától, a rendezvény egyik szervezőjétől, aki hozzátette, ebben az évben is a beküldött írásaik alapján választották ki a szerencsés résztvevőket. A foglalkozások naponta a kurzus zárt részével indulnak, a délelőtti órákban Zalán Tibor, délután pedig Márton László irányításával.

A nagyközönség számára is látogatható nyitott programok az esti órákra maradnak. Ma este Csabai László íróval beszélget Ódor János Gábor, a megyei múzeum igazgatója, majd a Mészöly-díjasokról készült film vetítésével folytatódik a program, amelyet követően Dicső Zsolt beszélget a film alkotóival. Este a Babits Emlékház udvarán pizzázás zárja a napot.

A csütörtöki szabad program nyitányaként Ágoston Zoltán, a Jelenkor vezetője beszélget a két kurzusvezetővel, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a jelenlévők közelebbről is megismerhessék őket, majd borkóstolós vacsora következik a szekszárdi Tringa pincészetben.

Pénteken a rendezvény nyitott része a kurzusvezetők felolvasásával indul, akik saját műveikből idéznek fel részleteket, majd a hallgatók következnek az alkotótábor alatt született írásaikból választott szemelvényekkel. A legjobbak a Pad Irodalmi Folyóiratban is megjelennek, miként az utolsó számban is szerepelt négy volt hallgató írása – tudtuk meg Dicső Zsolt főszerkesztőtől. Az ötnapos rendezvényt Töröcsik Franciska színésznő és Prieger Zsolt, az Anima Sound System alapítójának irodalmi estje zárja.

Borítóképünk: Vörös István irodalmárral Liebhauser János könyvtárigazgató beszélgetett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában