Műsort csinálni sokan tudnak, kultúrát közvetíteni kevesen

Kistelepüléseken sokszor egy embert azonosítanak a sajtóval, a médiával. Azt, aki a helyi interjúkat készíti a helyi újság, rádió, tévé számára. Gyönkön Lönhárd Ferenc harminc éve működteti a helyi tévét. Alapító szerkesztő, stúdióvezető, emellett operatőr, riporter, vágó, és az adásokban elhangzó szövegeket is ő írja. A narrációt a felesége, Majnay Klára végzi, és közreműködik három bemondó, a legrégebbi, aki kezdetektől a képernyőn van, Bakonyiné Wiedemann Andrea.

– Az egész úgy indult – emlékszik vissza Lönhárd Ferenc –, hogy 1992-ben arról döntött a képviselő-testület, hogy kell a gyönkieknek tévé, mert már Kölesden is van. Részükről ezzel be is fejeztetett az üggyel való foglalkozás, a megvalósítást rám bízták. Nagy kedvvel vágtam bele, pedig se a műsorkészítés módját nem ismertem, se tévéstúdióban nem jártam azelőtt soha. Szó, mi szó, nem a legnívósabb adásokat készítettem eleinte. Szerény volt a finanszírozás is. Mindig a technikai minimum mellett kellett dolgoznom. Megvettem az első videokazettás kamerát, a szerkesztéshez szükséges videót, és nekifogtam. Vettem aztán ugyanolyan saját videót, mert egy gép nem gép, kamerát többet is, hogy legyen, ha kell. Ugyanis nem szeretek kuncsorogni. Meg több pénzt sem kérni. Egyszer kértem, és nem tudott a testület adásonkénti kétezer forint pluszról dönteni. Tíz évig dolgoztam azonos összegért. Ettől függetlenül rendesen, rendszeresen lement minden adás: havonta kettő, s ha valami nagy esemény volt, egy-egy különkiadás. Most tartunk a harmincadik évfolyamnál és a 745. adásnál.

A helyi közéleti történéseket mutatja be a Gyönk Tv. Ha a képviselők hozzájárulnak, közvetítik a testületi üléseket. (Volt, amikor nem járultak hozzá.) Képújság is van. Alapvetően azonban a kultúrával és a természettel kapcsolatos információk közreadására koncentrál a szerkesztő, aki úgy is ismert, mint kiállításokat megnyitó közéleti személyiség, a megye képzőművészei által létrehozott Bárka szalon elnöke. Emellett szépirodalmat, verset, prózát is ír.

– Az értékalkotás e téren is fontos – hangsúlyozza. – A tévés szövegeket, a tévéműsorokat is úgy készítem, hogy vállalhatóak legyenek. Fölrakjuk az adásokat az önkormányzat honlapjára, és akár Új-Zélandon is megnézheti bárki. Ha hebeg-habog az interjúalany, kivágom a kínos részeket. Senkit nem szeretek kellemetlen helyzetbe hozni. Magamat se, például azzal, hogy túl sokat vagyok a képernyőn. Kizárólag riporterként hallhatnak a nézők, illetve néha mondok köszöntőt, például nőnap alkalmából. Tagadhatatlan, hogy ma már műsort csinálni sokan tudnak. Kultúrát közvetíteni viszont kevesen, mert annak előfeltétele, hogy az illető legyen jártas az adott területen, rendelkezzen megfelelő értékítélettel, és lelkesen buzdítson az értékféltésre. Én ennek szellemében készítem a helyi adásokat harminc éve. Nem bánnám, ha lenne valaki, aki ezt akarná, és tudná is folytatni!

Tamásiban jó ideig Örményi János volt „a sajtó”. Mozgott a kistérségben, időnként a megyei lapban is publikált, ezért vált a legismertebb arccá abban a közegben. Többedmagával indította el 2002-ben a Tamási Táj című önkormányzati havilapot, melynek 2004-től 2016-ig volt a szerkesztője. Aztán a kiadványszerkesztés felé mozdult, de idegenforgalmi szakemberként is számon tartják. Vendéglátós diplomája van, dolgozott a tamási kempingben és a Balatonnál, volt a helyi termálfürdő vezetője, s 1998-tól máig ő irányítja a tamási Tourinform Iroda munkáját.

– Az 1990-es évek végén készülő városi és kistérségi turisztikai és helytörténeti kiadványok fotózásába, gépelésébe szálltam be először – idézi fel a kezdeteket Örményi János. – Aztán jött az újság, a Tamási Táj, melybe ma is írok, de már nem szerkesztem. Emlékezetes évszám az életemben 2004, amikor Sógorka Péter szerkesztőtársammal sajtó alá rendeztük az első Tamási Kalendáriumot. Ez azóta is, minden évben napvilágot lát. Az eltelt több mint másfél évtized során kiadványok sokaságát adtam közre. Most jelent meg a 63. Ez egy sorozat része, melynek az a főcíme: A 700 éves Tamási 700 receptje. A mostani a kilencedik füzet hetven étel leírásával. S már készül a záró, a tizedik rész.

A tamási szerkesztő-kiadó anyaggyűjtő és dokumentáló munkásságát valószínűleg csak az utókor fogja igazán értékelni. Ilyen esetekben érdemes feltenni és megvizsgálni azt a kérdést: mi minden veszett volna el nélküle? Írt többek között a külterületi iskolákról, az egykori polgári iskoláról, a Tamási Lovasnapokról, és közreadta három jeles személyiség életrajzát: a legendás hírű tanárét, Kaszás Dezsőét, az első szabadon választott polgármesterét, dr. Deák Gáborét, és dr. Balogh Béláét, aki Felsőnyék polgármestere és a Tungsram vezérigazgatója is volt.

– Az eddigi legjelentősebb munkámnak – mondja –, a Tamási járás 32 településéről írott kötetet tekintem. S ami különlegességnek számít: a középiskolai tanárommal kiadott orosz-magyar-orosz fogászati szótár. Nem titok, hogy ezek a könyvek, füzetek, a kis példányszám miatt nem lehetnek nyereségesek. Szerencsére több cég és vállalkozó támogatja a megjelenésüket, tiszteletpéldányok fejében. A vendéglátásban több pénz lett volna, de a balatoni ingázást és hetelést eluntam. Ha több időt tölthetek a családommal, az megfizethetetlen. Készül most egy Szakályról szóló településtörténeti munkám, és egy Tamási fürdőéletét bemutató kötetem is. Egy mondás szerint a könyv maradandó értékteremtés, s ez a szerző hiúságát legyezgeti. Ugyanakkor nemcsak a saját írásaimat menedzselem. Mások, például hagyatékból előkerülő műveit is szívesen közreadom, szerkesztett formában, ha azok közérdeklődésre tarthatnak számot. A másik ember iránti érdeklődés alapvető fontosságú ehhez a munkához. Én az ötlettől az értékesítésig az egész folyamatot végigviszem. A helyi rendezvényeken árulom a helyi könyveket. A legfontosabb segítőm a feleségem, aki magyar-történelem-etika szakos gimnáziumi tanár. Hisszük és valljuk, hogy az embert a munka mellett a tudás, az információ átadása emelte ki az állatvilágból, s ennek több évszázados eszköze a könyv.

Lönhárd Ferenc és Örményi János: két kisváros, Gyönk és Tamási értékféltő értékalkotói. Szerencsére sok helyen vannak hozzájuk hasonló, az ügyet és nem a pénzt szolgáló lokálpatrióták. Olyanok, akik nem hagyják a feledés homályába veszni a tegnapot, és hitelesen tudósítják a máról a holnapot.

Dombóváron volt először helyi tévé

A rendszerváltás után kiszínesedett a sajtó. Tolna megyében is elindultak, vagy újraindultak (mint például a Tolnai Hírlap) a helyi újságok. Városi rádiók kezdték meg működésüket: Joker Rádió (Dombóvár), Fortuna Rádió (Paks), Alisca Rádió (Szekszárd) és Antritt Rádió (Szekszárd). Helyi tévéadásokat városokban és falvakban is készítettek. Ezekről álljon itt egy lista, a jelenleg ismert indulási dátumok – első adások – szerinti sorrendben. (Ennél több helyi stúdió is lehetett. Pillanatnyilag ezek a rendelkezésre álló adatok a hőskorból.) Dombóvári VTV 1987. április, PAV-Video (később TelePaks) 1988. szeptembertől lakótelepi szolgáltatás, majd 1992 májusától városi adások, Szekszárd Városi Tv (később Tolnatáj Tv) 1988. november, Völgység Tv (Bonyhád) 1989. december, Pop Tv (Szekszárd) 1991 június, Tevel Tv 1991. szeptember, Kölesd Tv 1991. október, Gyönk Tv 1992. május, Cikádor Tv (Bátaszék) 1994 május, Híd Tv (Dunaföldvár) 1995. április, Tamási Tv 1996. március. Ezek az adások kezdetben helyi hálózatokon át jutottak el a lakossághoz. A Pop Tv műsorai például 27 kábelrendszeren voltak elérhetők. Később egy cég, a Tarr Kft. vette kézbe Tolna megyében a kábeltévés szolgáltatást.

Borítókép: Lönhárd Ferenc stúdiómunkát végez Gyönkön