kiállítás

2021.09.10. 16:20

A sváb világot idézi a mucsi tájház gazdag gyűjteménye

W. G.

Fotó: Wessely Gábor

Tízéves az Együtt Mucsiért Alapítvány. Tagjai, szinte önerőből, jelentősebb támogatás nélkül hozták létre az igen figyelemre méltó helytörténeti gyűjteményt. A több mint kétezer tárgyból álló anyag az egykori paplak hét helyiségében tekinthető meg.

Látogatói többnyire a nagyobb, helyi közösségi rendezvények idején vannak, de bejelentkezés után máskor is megtekinthető. Van ott minden, a mezőgazdasági eszközöktől, a lakberendezési tárgyakon, kézműves munkákon és korabeli fotókon át, a népviseletig.

Minden az egykori sváb világra emlékeztet. Melyből szinte semmi sem maradt. Ez úgy értendő, hogy az 1946-os kitelepítés Mucsit sújtotta leginkább a térségben. A lakosság 98 százaléka, 1880 ember volt kénytelen elhagyni az otthonát.

A régóta lakatlan, 1745-ben épült plébániát megmentették, rendbe hozták. A kiállított dolgok jó részét helyben szedték össze, de kaptak a kitelepítettektől is ezt-azt, Németországból és az USA-ból. A szervezőmunka nagy részét Hilbert Viktória, az alapítvány kuratóriumának elnöke végezte.

Borítóképen: Hilbert Viktória, a gyűjtemény gondozója

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában