program

2021.09.21. 09:30

Helyismereti Szabadegyetem címmel indult előadássorozat

Útnak indult a Vörösmarty Mihály Művelődési Központ legújabb kulturális programsorozata, amely a Hely­ismereti Szabadegyetem címet viseli. A program első állomásaként dr. Füller Imre, a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének vezetője tartott előadást „A magyartarka bonyhádi kötődései” címmel, a művelődési központ emeleti nagytermében.

Sz. B.

Forrás: Shutterstock

Az előadás témája természetesen a magyartarka szarvasmarhák bemutatásával kezdődött, hiszen ezek az állatok már a 18. században jelen voltak Magyarországon, és a tartásuknak szép hagyományai vannak. A tájfajták kialakulásának egyik legrégibb és leghíresebbike a bonyhádi pirostarka, amely kiváló tejtermelése miatt vált ismertté.

A hallgatók számtalan érdekes információt megtudhattak az állat elterjedésétől a tájfajták kialakulásán át egészen a napjainkra vonatkozó, tenyésztéssel kapcsolatos információkig.

Bonyhádon jelenleg is közel kétezer magyartarka található, és a városban van a központja a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének is. – Úgy gondolom, hogy kiváló kezdeményezés a művelődési központ részéről, hogy elindította a Helyismereti Szabadegyetem programot, hiszen az előadások során számtalan fontos kulturális értéket tárnak fel az előadók – emelte ki dr. Füller Imre, a legutóbbi előadás házigazdája.

A Vörösmarty Mihály Művelődési Központ ingyenes programja legközelebb október 20-án, este 6 órától várja az érdeklődőket. Akkor Filó Tamás történelem-földrajz szakos tanár tart előadást a Völgység történeti vallásföldrajza címmel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában