táborozás

2021.09.18. 11:30

Összekovácsolták közösségüket a Garay színjátszói

Tizenhárom gimnazista gyakorolt a táborban. A színpad tagjai a kreativitásukat fejlesztették, Mészöly verseire-szövegeire is próbálnak.

Szeri Árpád

Fotó: Mártonfai Dénes

A csapat összekovácsolása, az új tagok minél erőteljesebb bevonása a közösségbe. Ez volt a fő célja annak a tábornak, mely szeptember első hetében fogadta a Szekszárdi Garay János Gimnázium GJG Színpadát.

– A csoport a járvány miatt másfél évig nem tudott dolgozni – mondta el lapunknak Báló Marianna drámapedagógus, a színpad vezetője. – Ezért volt fontos ennek a háromnapos tréningnek a megszervezése.

A helyszínnel mindenki elégedett lehetett, hiszen Fadd-Domboriban a festői és nyugalmas Volent-öböl, az ott található D&K Panzió adott otthont a tizenkét–tizennyolc éves diákoknak. Összesen tizenhárom gimnazista vett részt a bentlakásos programon, amely naponta kétszer három órás foglalkozásból és esti közös játékokból állt. A második napon vendégtanár, Farkas Attila budapesti drámapedagógus dolgozott a gyerekekkel. Róla érdemes tudni, hogy korábban az Országos Diákszínjátszó Egyesület elnöke volt és máig gyakorta részt vesz produkciók zsűrizésében.

A táborozáson a színjátszók játékos formában fejlesztették koncentrációs, kooperációs, kommunikációs és improvizációs képességüket, kreativitásukat. Báló Marianna hozzátette, hogy a tanévben több alkalommal is látogat a csapathoz külsős színházi szakember, köztük drámapedagógus, kreatív zenei foglalkozást, avagy mozgástréninget tartva. Ugyancsak szerepel a tervben színházi nevelési programon való részvétel, illetve budapesti színházlátogatás.

A csapat a közeljövőben színpadra kíván állítani egy olyan mozgásszínházi előadást, mely Mészöly Miklós verseire-szövegeire épül. Teszi ezt a szekszárdi gyökerekkel rendelkező író születésének 100. évfordulója, valamint a gimnázium 125. – jubileumi – tanéve alkalmából. Ugyancsak színre visznek egy mesejátékot, mellyel neveznének a dél-dunántúli Regionális Diákszínjátszó Fesztiválra és a keszthelyi Helikoni Ünnepségekre.

Az ország Móka Mikije innen indult hódító útjára

A Tolna Megyei Népújság 1961. május 30-i lapszáma arról tudósított, hogy „első alkalommal lépett fel a Helikoni ünnepségeken irodalmi színpad, a szekszárdi Garay Gimnázium diákjainak irodalmi színpada. Az eseménysorozat utolsó napján önálló műsorral mutatkozott be a keszthelyi közönségnek és a város népes vendégseregének. A diákok szereplése, előadóképessége nagy elismerést váltott ki. Különösen tetszett a közönségnek Erszényi Mária, Rajnai Anna Mária, Levente Péter és Bélteki Domonkos szereplése.” Érdemes megjegyezni, hogy Levente Péter később mint Móka Miki, televíziós sorozatával országos hírnévre tett szert.

Borítóképünkön: Gyakorolnak a diákszínjátszók a gimnáziumban. Több bemutatóra is készülnek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában