Plakátpályázat

2021.10.11. 16:20

Harmadik helyezett lett Máté Réka alkotása

TN

Mintegy 200 pályázó közül választották ki a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat szakmai díjainak nyerteseit, a szervezők a már hagyományosnak mondható fotó-, és plakátpályázat mellett idén elindítottak egy Hogy volt? című új kiírást is, amely a rendezvény kreatív megörökítésére ösztönzi a pályázókat – tudatták a rendezvénysorozat szervezői pénteken.

Több mint 200 szervezet körülbelül 400 helyszínen mintegy 1000 programot szervezett országszerte, amin megközelítőleg 80 ezer ember vett részt szeptember 24. és 26. között a 15. Kultúrházak éjjel-nappal eseményen – olvasható a közleményben. A #mindentegylapra! pályázatra a szervezetek programjait, munkáját népszerűsítő plakátokat vártak a szervezők. A 99 alkotó plakátjai közül a 3. helyezett a szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központ médiaszerkesztő munkatársa, Máté Réka Adventi varázsasztal című alkotása lett.

Forrás: BMKK

A #vanképedhozzánk? fotópályázatra a közművelődési intézmények rendezvényein készült fotósorozatokkal nevezhettek az érdeklődők, és az intézmények mellett a nagyközönség is részt vehetett benne. A Hogy volt? című pályázatra, amelyben a megvalósult rendezvényeket kellet ismertetni megadott szempontok szerint, 38 pályázat érkezett.

Borítóképünk: Máté Réka adventi plakáttervével nyert díjat

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában