Emlékkoncert

2021.10.15. 14:00

Liszt Ferenc szép napokat töltött Szekszárdon

Jeles napja volt Szekszárdnak 1846. október 18. Akkor járt itt először Liszt Ferenc, és a pár évvel korábban felépült Vármegyeháza nagytermében két koncertet is adott. Hétfőn ugyanott, a megyeháza dísztermében ünnepség és koncert lesz, felelevenítve a 175 évvel ezelőtti történéseket.

Szepesi László

Fotó: Kiss Albert

Az emlékest egyik szervezője, Kaczián János, nyugalmazott levéltári főtanácsos beszél majd a látogatásról a hétfői emlékesten, valamint Liszt Ferenc és az őt Szekszárdra invitáló báró, Augusz Antal, Tolna vármegyei alispán barátságáról. Ismeretségük a szekszárdi látogatás előtt évekkel kezdődött. Liszt Ferencet Pest-Budán ünnepelték, s a köszöntőkre adott francia válaszát a Budai Dalárda tagja, Augusz tolmácsolta.

Ezt követően a zeneszerző többször is a szekszárdi nemes segítségét kérte, s így indult a barátság, amelynek révén Liszt elfogadta a Szekszárdra szóló meghívást. A zeneszerző hajóval jött Tolnáig, ahol nagy parádéval várták. Ágyúdörgés jelezte érkezését, majd hintóval robogtak vele Szekszárdra.

Este a Szekszárdi Férfidalárda szerenádot adott az Augusz-kastély ablaka alatt, fáklyás felvonulással köszöntötték az akkor 35 éves mestert, aki ezt a fogadtatást a nyitott ablakánál zongorajátékkal köszönte meg. Egyébként ekkor, az első szekszárdi látogatásakor vetette papírra a magyar népzenére épülő nyolcadik magyar rapszódiát.

A majd két hétig tartó látogatása második napján, 18-án délelőtt megtekintette az akkor elkészült új városházát, majd a Vármegyeháza nagytermében koncertet adott. A pont délben kezdődött hangversenyre nagyon sokan jöttek a megye más településeiről, még Pécsről is a zenebarátok, előkelő családok tagjai meghallgatni a zene virtuózát. De nem fértek be valamennyien a terembe, ezért este Liszt Ferenc megismételte a hangversenyt.

Majd húsz évvel később, 1865-ben jött Liszt újra Szekszárdra lányával, Cosimával, s annak akkori férjével, Hans von Bülowval. Akkor épült az újvárosi templom, s felajánlotta, hogy annak avatására ír egy misét. Ám a templom hamarabb elkészült, mint a Szekszárdi mise, így annak bemutatója Jénában volt, de azóta Szekszárdon is felhangzott.

Liszt Ferenc, Mosonyi Mihály, Horányi Kornél, Augusz Antal és Reményi Ede (Forrás: WMMM)

Liszt 1865-ben csak egy hetet töltött itt, de 1870-ben júliustól novemberig vendége volt az Augusz családnak, és 1876 októberében is itt töltött tíz napot. A hírhedett zenésze a világnak – ahogy Vörösmarty nevezte – három alkalommal is Szekszárdon ünnepelte születésnapját, s feljegyzések szerint az itt töltött majd százötven nap során ismerte fel, hogy Magyarországhoz tartozik. Többször kérték, hogy maradjon itt, Augusz Antalnak pedig jelentős szerepe volt abban is, hogy 1873-ban a Zeneakadémia megszervezésére Liszt Ferencet kérték fel.

A hétfői ünnepen a Vármegyeháza dísztermében megkoszorúzzák a terem falán lévő emléktáblát, amely a hajdani koncertet idézi, s szándéka a szervezőknek, hogy az ünneppel újra felélénkítsék a szekszárdi Liszt Ferenc-kultuszt.

Borítóképünk: A Vármegyeháza dísztermében hétfőn megkoszorúzzák az emléktáblát

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában