könyvtári programok

2021.10.11. 20:00

Már épül az új létesítmény

Előadás, zene, vers, kirándulás, szabadulószoba egyaránt várta a megyei könyvtárban a közönséget. A túrázók Mészöly Miklós nyomába szegődtek. Az igazgató az új létesítményről tartott előadást.

Szeri Árpád

Fotó: Mártonfai Dénes

Sár József előadása a rovarok csodálatos világáról, Hahner Péter történész könyvbemutatója, író-olvasó találkozó Simon Márton költővel, a slam poetry kiemelkedő alakjával, kirándulás Bátára, egy Mészöly Miklós regény helyszínére, Kovács Gábor és Orbán György zenés Pilinszky-estje, Dombi Imre természetvédelmi őr előadása a Gemenc értékeiről, Boglári Tamás bábos mesejátéka és a szekszárdi Holló együttes műsora. Íme, némi ízelítő – a teljesség igénye nélkül – abból a kínálatból, melyet a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár tálalt fel az érdeklődők számára az Országos Könyvári Napok keretében. Mint az nyugtázható, a merítés széles volt, a központi épületben, illetve a gyermekkönyvtárban zajló rendezvények minden korosztály számára élményt nyújtottak.

– Nem véletlenül illesztettük a programsorozat elejére, azaz a hétfői napra a rovarokról szóló előadást – mondta el lapunknak Liebhauser János igazgató. – Ugyanis a zöld könyvtárrá válás tudatos célkitűzés részünkről. Tehát a jövőben is várható hasonló program, sőt, novemberben egy úgynevezett zöld konferencia megtartását is tervezzük. Kedden életvezetési tanácsadásokkal szolgáltunk a szekszárdi gyökerekkel rendelkező Bíró Bence Péter jóvoltából. Örömmel közölhetem, hogy ezen a napon ifjúsági fiókkönyvtárunk is nyílt a Dienes Valéria utcában. Szerdán Hahner Péter bizonyította könyvével, hogy Magyarország a török kiverése utáni évtizedekben szerencsés államnak mondhatta magát, mert számos politikai-gazdasági döntés szolgálta a javát. Így elkerülte a felosztott Lengyelország, illetve az abszolút monarchia teljes súlyát magán érző Csehország sorsát.

− Csütörtökön Simon Márton költőt köszönthettük, pénteken pedig Reisinger János a száz éve született Pilinszky Jánosról, a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költőjéről osztotta meg személyes hangú emlékeit. Ezen utóbbi rendezvényhez kapcsolódott Kovács Gábor és Orbán György vasárnapi Pilinszky-estje, ami megrendítően szép élményt jelentette a jelenlévőknek.

− Szombaton az ugyancsak száz éve született Mészöly Miklós nyomába eredtünk, felkeresve a Fekete gólya című regényének bátai helyszíneit. Vasárnap nagy érdeklődés mellett működött a Trebitsch-szabadulóraktár, ahonnan trükkös feladatok megoldásával juthattak ki a kalandkeresők. Ugyancsak ezen a napon napon jómagam tartottam ismertetést a készülő, új könyvtárépületről. A munka a tereprendezéssel már elkezdődött, hamarosan rengeteg cölöpöt vernek le a helyszínen. Az átadási határidő 2023. áprilisa, s ha minden jól megy, ugyanezen év szeptemberében – a beüzemelés tavaszi-nyári hónapjai után – már meg is nyithatja kapuját új, korszerű intézményünk − zárta beszámolóját Liebhauser János.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában