Egy életen át azt tettem, amit szeretek

Egy régi, sikeres rendezvényt újított fel a hét végén a Babits Mihály Kulturális Központ. Önarckép Értékkel sorozatban ismert szekszárdiakat mutattak be, illetve mutatkoztak be ők maguk a színpadon. A Magyar Kultúra Hetének záróműsoraként, szombaton este Matókné Kapási Juliannáról, a Bartina Néptánc Egyesület művészeti vezetőjéről tudhatott meg többet a színházterem közönsége.

A műsor alkalomhoz illően fergeteges tánccal kezdődött. A Bartina siheder csoportja a Táncok Sárpilisről-t mutatta be, talán azért is, mert az est főszereplője a Sárközből indult. Decsi kislány volt, amikor rabul ejtette őt a néptánc. Ott hallotta először a népművészetről beszélni Szabadi Mihályt, aki később a szekszárdi néptáncegyüttes vezetőjeként egyengette az útját, olyannyira, hogy később átadta neki a stafétabotot.

Így az est első vendége természetesen a Csokonai- és Bessenyei-díjas koreográfus, Szabadi Mihály volt, és Orbán György közreműködésével ők elevenítették fel a régi történeteket. A Babits színpadán sorolták az emlékeket, szó volt külföldi utakról, barátságokról, mert azok között, akik hajdan együtt táncoltak, örök kapcsolatok szövődtek, s szövődnek ma is. Ezt erősítette a színpadra hívott következő két vendég, két régi táncos, Leipold Erzsébet és Bán József is.

A színpadon egymást követték a táncosok. A Bartina zenekar ütemére ropták a táncot a kicsinyek, a nagyok, s a régiek, köztük, aki már a  Magyar Táncművészeti Egyetemen folytatja, amit a Bartinában elkezdett. Fellépett a Muslinca együttes, s a színpad szélén, a beszélgetősarokban egymásnak adták a mikrofont a régi társak, akikkel Matókné Kapási Julianna – vagy ahogy az ismerősök hívják: Jula – együtt dolgozott. 

Szóba került, mikor első diplomája alapján óvónő volt, s látta, hogy a picik is milyen ügyesen mozognak, a hetvenes évek végén az országban elsőként csináltak nekik játszó néptánc iskolát. Aztán felelevenítették a Duna Menti Folklórfesztivált, amikor több ország néptáncegyüttesei adtak parádés műsort Szekszárdon, Kalocsán, Pakson, Baján. Közös munkájukról beszélt az est vendége, Héra Éva, aki decemberben Prima Primissima Díjat kapott, s folytatta a szót Halmai Gáborné, aki átadta a Babits Művelődési Központ igazgatói posztját Julának. Nehéz, de szép, eredményes évek voltak ezek. Akkor lett tízezreket megmozgató ünnep a Szekszárdi Szüreti Fesztivál, s a hosszantartó átépítés miatt akkor kellett átmeneti otthonba költöznie a művelődési háznak. 

Az estet film is gazdagította: a vásznon megelevenedett a régi Bartina Együttes. Felvillantak a külföldi utak, Amerika, Kanada, Spanyolország, hiszen a táncos lábú szekszárdiak bejárták a fél világot.

Kellett egy nagyszerű csapat, de még fontosabb volt a családSzerencsés ember vagyok, mert egy életen át azt tehettem, amit szeretek, összegezte Matókné Kapási Julianna azokat az évtizedeket, amelyeket a Bartina Együttessel töltött. Hogy ezt tehette, ahhoz kellett egy nagyszerű csapat, akik rajongásig szerették a táncot, de talán ennél is fontosabb volt a család. A férje a kezdetektől mindig mellette állt, és pótolta otthon, ha neki más dolga volt. Nem volt túlzás, mikor azt mondta, hajdan nem csak őt, hanem a Bartinát is feleségül vette. S nem csak ő segített, hanem férjének édesanyja is, aki 101 évet élt, és mindig mellette állt. Mindez példa számára. Most ők állnak lányuk mellé, s ha kell, gondozzák, pátyolgatják a két kis unokát.