Irodalmi pályázat

2022.01.19. 14:00

Munkája mellett ír és rajzol a díjnyertes pedagógus

Első helyezést ért el Bechtel Helga az Illyés Gyula Megyei Könyvtár, a névadó születésnapja alkalmából kiírt irodalmi pályázatának próza kategóriájában.

Ihárosi Ibolya

Bechtel Helga díjnyertes elbeszélésének címe: Volt egyszer egy fehér szemű malacom. Fotó: Mártonfai Dénes

A járványhelyzetre tekintettel írásban vettük fel a kapcsolatot a díjnyertes Bechtel Helgával. A megküldött kérdésekre, vagy inkább témakörökre bizonyos értelemben rendhagyó írás érkezett, ugyanis nem témakörönként, hanem összefüggő szövegben válaszolt. S, mi jellemezné legjobban az embert, mint az, hogy mit és miként ír?

Alig valami „cikkesítéssel” az alábbiak mutatják be az eddig inkább képzőművészként ismert és egyáltalán nem mellékesen háromgyermekes anyukát. 

– Majosról származom, gyerekkoromat ott és Bonyhádon töltöttem. Tizenkét éve élek Szekszárdon, igaz már csak körülbelül egy hónapig, mert éppen költözünk Bonyhádra. Nem vagyok professzionális művész, pedagógusnak készültem, négy pedagógusdiplomám van: tanító, rajztanár, magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanár, közoktatási vezetői végzettség és pedagógus szakvizsga.

Hamar elhagytam a tanári pályát, 2007 óta a közigazgatásban dolgozom, jelenleg a kormányhivatalban, de a közneveléshez mindig köze volt a munkámnak. Gyerekkorom óta írok és rajzolok, de azzal a figyelmeztetéssel nőttem fel, hogy a művészetből nem lehet megélni, ezért sosem törekedtem arra, hogy „főállású” művész legyek.

Komolyabban tíz éve kezdtem el írni és rajzolni, a képeimet be is mutattam néhány kiállításon. Írásaimat egy időben a blogomon tettem közzé, de ezek jelenleg már nem érhetők el, mert még terveim vannak velük. Egy novellám megjelent A Pad című folyóiratban, de egyébként csak a fiókban hevertek. 

– Nagyon szeretem a könyveket, a férjemmel közösen igen jelentős gyűjteménnyel rendelkezünk. Szeretem a könyvtárat, „csípem” az ott dolgozókat, talán ezért is tetszett meg a pályázati kiírás. Ezért kicsit átszerkesztettem egy régebbi novellámat, ebből lett a malacos történet, aztán meg a prózadíj. Nagyon passzolt az írásaimra a kiírás, mert szinte minden, amit írok, a gyerekkorom világából táplálkozik. Az elbeszélés arról szól, hogyan lehet elszámolni az emlékekkel, mérlegre tenni őket, megtalálni a helyüket a lelkünkben, és arról, hogy a veszteség érzése hogyan fordul át boldoggá, amikor összekapcsolódik egy nagynéni emlékével. 

Nagyon örültem a díjnak, mert nagyra tartom azokat az embereket, akik nekem ítélték, és jó visszajelzése volt annak, hogy érdemes írni. Ha a történetek nem is másolják a valóságot, de részleteikben, a szóhasználatban, a hangulatokban a személyes emlékeim szüremlenek át rajtuk. Mivel nem ez a keresőfoglalkozásom, nincs rajtam nyomás azzal kapcsolatban, hogy mit írjak, mit rajzoljak, ezért teljesen a belső fantáziavilágomra támaszkodom. Legkedvesebb írót nehéz mondanom, mert inkább listám van, de ha egy külföldi írót kell választani, akkor Ljudmila Ulickaja, a magyar kortársak közül pedig Dragomán György munkáit szeretem a legjobban. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában