Újévi koncert

2022.01.03. 16:20

Száznégyen fújták a tolnai Lovardában

W. G.

A nagy létszámú zenekar tolnai fellépése Fotó: Pach Ferenc

A Dél-Dunántúli Regionális Fúvószenekar, 104 fővel, december 29-én lépett közönség elé a tolnai Lovardában. Közel kétórás műsoruk során 13 darabot adtak elő, a filmzenéktől a karácsonyi, újévi hangulatot idéző zenekari művekig. Nagy sikert arattak. 

A sajtónak nyilatkozó szaxofonos, Tari Gergő elmondta: náluk minden önköltségesen működik, zenélnek, jól érzik magukat, miközben másoknak is örömet szereznek. Ez a dolog erről szól, nem a pénzről. 

 

A zenekart 2015-ben hozta létre Tóth Bence karmester és Tóth Ada Eszter a Dombóvári Alapfokú Művészeti Iskola tanára, amatőr és profi muzsikusokból. Az átlagéletkor 25 év, a létszám a kezdeti 30-40-ről hamarosan százra emelkedett. Nem folyamatosan lépnek fel, hanem egy téli, illetve egy nyári zenei tábort – gyakorlást követően adnak néhány koncertet. Többségüknek van másik, állandó zenekara. A próbákat eleinte Marcaliban tartották, aztán Dombóváron kaptak helyet. Viszonylag sokat lépnek fel Kaposváron. Most, Tolna után Dombóváron adtak koncertet december 30-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában