Előadás

2022.04.23. 11:30

Már kétszáz kiállítás volt a húszéves Kindl Kupolagalériában

Olyan középiskolák delegáltjai tartottak előadást egy salgótarjáni konferencián, melyekben a vizuális, a művészeti nevelést helyi galériák is segítik. A rendezvényen Tamásiból a Vályit ketten képviselték: Vida Lajos és Kissné Herczeg Anikó, akik egyben a Tamási Szakképzéséért Alapítvány vezető tisztségviselői.

Wessely Gábor
Már kétszáz kiállítás volt a húszéves Kindl Kupolagalériában

Vida Lajos a salgótarjáni szakmai napon beszélt a galériáról. Beküldött kép.

Húszéves a Kindl Kupolagaléria. Tamásiban, a Vályi Péter Szakképző Iskolában működik ez az egyedi kiállítóhely. Illetve már nem is egyedi, nem egyedüli, hiszen április második hetében olyan tanácskozást rendeztek Salgótarjánban, melyre azokból a középiskolákból hívtak előadókat, ahol szintén léteznek ilyen, az alkotók bemutatkozását és a vizuális nevelést szolgáló létesítmények. 

Az eseménynek helyet adó salgótarjáni Madách Imre Gimnázium és a tamási Vályi mellett részt vettek a tanácskozáson egy debreceni, egy pesti, egy nyíregyházi iskola képviselői, továbbá a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának delegáltjai is. Támogató az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkársága volt. 

A Kindl Kupolagaléria 2022-es alapításáról, a művészeti képzés elindításáról és a kiállításokról, a tamási középiskola két éve nyugdíjba vonult igazgatója, Vida Lajos, és a már szintén nyugdíjas volt igazgatóhelyettes, Kissné Herczeg Anikó beszélt. (Mindketten a Tamási Szakképzéséért Alapítvány vezető tisztségviselői.) Egy iskola nem csupán a tudás átadásának színtere – hangsúlyozták –, hanem színtere az egyéni és közösségi fejlődésnek is.

Herczeg Anikó is előadást tartott a munkájukról. Beküldött kép.

 Meggyőződésünk, hogy a személyiségformálásban nélkülözhetetlen szerepe van a művészeteknek, a műveken át közvetített gondolatoknak, érzéseknek. A névadó, Kindl Vilmos a helyi Tanonciskola igazgatója volt a 20. század elején. Ő is azon volt, hogy széles látókörű, művelt fiatalokat neveljen. Napi munkája mellett aktívan részt vett a közéletében, létrehozta a vasárnapi iskolát, tehetséges szegény gyerekeket készített fel a továbbtanulásra. A róla elnevezett galéria húsz év alatt közel kétszáz kiállításnak adott otthont. 

Hasonló beszámolókat hallhattak Salgótarjánban a többi előadótól is, a Vizualitás, Környezetkultúra, Fenntarthatóság című szakmai nap résztvevői. A programot a Dargay Lajos Művészeti Alapítvány szervezte. A Dombóváron élő dr. Kriston-Vízi József, az alapítvány elnöke, a program főszervezője szerint más országokban elő nem forduló, eredeti, magyar ötlet, hogy a művészeti képzéssel is foglalkozó középiskolák saját galériát működtetnek. 
A hálózat bővül, s annyira benne van a levegőben ez a dolog, hogy már tervezik a felsőoktatási intézmények galériáinak bemutatását is. (A szekszárdi egyetemi karon is található egy ilyen.) 

A salgótarjánihoz hasonló fórumokat szeretnének évi rendszerességgel rendezni. A cél a hasonló gondolkodású, a környezetkultúrát és az ízlésformálást fontosnak tartó szakemberek hasznos tapasztalatcseréje.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!