Bonyhád

2022.06.21. 07:00

Bemutatkoztak a helyi szerzők a könyvfesztiválon

Az irodalom került főszerepbe a hétvégén Bonyhádon. Péntektől vasárnapig tartott a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Völgységi Könyvfesztivál a Perczelek városában. A könyvrajongók kellemes környezetben találkozhattak kedvenc szerzőikkel.

Farkas Eszter

Összesen harminckilenc sátrat állítottak fel, ahol könyvkiadók, írók, költők mutatták be köteteiket (Fotó: Makovics Kornél)

Bonyhád A háromnapos rendezvényt a Solymár Imre Városi Könyvtár és a város önkormányzata közösen szervezte immár huszonegyedik alkalommal. – A könyvfesztiválnak idén is hatalmas sikere volt, több mint ezren vettek részt a programokon. Összesen harminckilenc sátrat állítottunk fel, ahol könyvkiadók, írók, költők mutatták be könyveiket. 

A meghívott szerzők közül kiemelném a helyieket, akiknek az előadását különösen nagy érdeklődés övezte. Bottyán Noémi, Kirchné Máté Réka, a Bonyhádi Képzőművészeti Kör és Cseke Lajos találkozója is mondhatni telt házas volt, a színpad előtt és a rendezvénysátorban is minden helyet megtöltöttek az érdeklődők – tájékoztatta lapunkat Golubar Katalin szervező, könyvtáros. 

Bottyán Noémi Előkertelő című verseskötetét mutatta be illusztrátorával, dr. Ömböli Orsolyával. A költő elmondta, kamaszkora óta foglalkozik versekkel, azonban a pandémia alatt ébredt rá, hogy szeretné egy kötet formájában összefoglalni eddigi tapasztalatait, tudását a természetről és a kertészetről. 

– Mindenképp szerettem volna könnyeden, viccesen, mégis oktató jelleggel írni az eddigi ismereteimről, érthető módon átadni a kezdő kertészeknek azt a tudásanyagot, amit eddig megszereztem – mondta el a beszélgetés során Bottyán Noémi. A szerző elmondta, egy új kötet kiadását is tervezi a közeljövőben, ami kizárólag gyerekeknek szól majd. 

Karády Anna, Szurovecz Kitti, M. Kácsor Zoltán és Mörk Leonóra kortárs magyar írók is bemutatták írásaikat a bonyhádi közönségnek. Szurovecz Kitti három regénye közül A választás – Garaboncity Meséi című ifjúsági regényt, A sokszívű című lélektani regényt és a Hópelyhek a válladon című kötetet ismerhették meg az érdeklődők. 

Az író elmondta, fontos volt számára, hogy a pandémia után egy könnyedebb témával folytassa az írást, így született meg tizenharmadik regénye, A választás – Garaboncity Meséi. A Békés megyei származású regényíró beszélt arról, hogy a Csabai Garabonciás Napokról szóló ifjúsági regénye valós tényeken alapszik, ugyanis az ország legnagyobb középiskolás rendezvényéről írt. A könyvben szereplő diákok fiktív alakok, mégis kiemelte, ő maga is kampányfőnök volt a kétezres évek elején, ami nagy segítséget jelentett a könyv megírásához. 

Kiállítások és kulturális műsorok színesítették a könyvfesztivált. A Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola néptáncosai bukovinai táncokat adtak elő pénteken a nyitóünnepségen, míg ifjúsági zenekaruk és népi muzsikásaik szombat este adtak koncertet. Terescsényi Katalin fotótárlata és Blénesi János festménykiállítása is egész hétvégén színesítette a látnivalók sorát. 

A rendezvény utolsó napján, vasárnap a családoknak és a sportolóknak próbáltak kedvezni a szervezők. Fesztiválfutásra és bűvészműsorra invitáltak kicsiket és nagyokat egyaránt. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában