A Sárközben művészet az ének, a tánc, az öltöztetés: tudomány

Lőcziné Polányi Jusztinát 36 évvel ezelőtt, 1986-ban hívták Decsre táncoktatónak. Előtte több helyen vezetett már együtteseket. Ez a sárközi csoport harminc éve vette fel a Csillagrózsa nevet. Nagyszerű eredményeket értek el, több külföldi meghívásnak is eleget tettek. Most már a lánya végzi a gyakorlati, vezetői teendőket, akit szervezői és adminisztrációs munkákkal – mint egyesületi elnök – segít.

Wessely Gábor

A Csillagrózsa táncosai egy rendezvényen (Beküldött fotó)

– Mikor kezdődött?
– Korán – mondja Lőcziné Polányi Jusztina, a decsi Csillagrózsa néptáncegyüttes alapító elnöke. – Édesanyám a Bézi Sándor által létrehozott dunakömlődi együttesben táncolt, s én is jártam vele. Már 14 évesen, mondhatni, megörököltem az együttest, de akkor bekerültem Paksra a gimibe, s ott folytattam a táncot, és a gyerekcsoport vezetését. Férjhez is korán mentem, 17 évesen az egyik tanáromhoz.

– És hogyan jutott Pakstól Decsig?
– Pécsen és Szekszárdon keresztül. Az első férjem nem folytathatta Pakson a tanítást. Baranyába, Drávapalkonyára költöztünk, s én Pécsen a vendéglátásban dolgoztam. A kapcsolat hamar válással végződött. Egy lányunk született, Jusztika, aki remek táncossá érett. Egyébként ott is alapítottam egy tánccsoportot, méghozzá cigányokkal. Sokat tanultunk egymástól. Aztán visszajöttem Dunakömlődre, a szekszárdi TOTÉV-nél dolgoztam, mint munkaügyes, és természetesen ott is alapítottam egy együttest, ami 15 évig működött. Egyszer az ismert koreográfus, Szabadi Mihály megkérdezte, hogy miért táncolunk mi kalocsai, dél-alföldi, mezőségi meg szatmári táncokat, mikor itt a Sárköz a szomszédban. Akkor, 1980 táján kezdtem gyűjteni a sárközi táncokat. Decsre 1986-ban hívtak táncoktatónak. Előtte egy évig táncházat vezettem Szekszárdon, ami akkoriban, 1985-ben még nagy újdonságnak számított.

– Hogyan fogadták az új közegben?
– Nem könnyű talpon maradni ott, ahol gáncsoskodók is vannak. Találkoztam igazi, autentikus hagyományőrzőkkel, kismesterekkel, és olyanokkal is, akik „jobban tudták” a dolgokat, tanulás, olvasottság, megalapozott ismeretek nélkül, mint én, akinek megvolt minden szükséges képesítése. Első feladatul azt kaptam, hogy készítsem fel a decsieket a Szekszárdi Szüreti Fesztiválra. A dalok gyűjtésében a legendás hírű néptanító, Bogár István segített. Volt előttem jó néhány csoportvezető, ilyen-olyan elképzelések, ötletek által vezérelve, úgyhogy mindenekelőtt le kellett pucolnom a sallangokat a viselet és a tánc terén egyaránt. Másfél évvel később már komoly, két és fél órás műsort állítottunk színpadra a sárközi hagyományokról.

– És nekiindultak, meghódítani a világot?
– Először csak helyben és a környező falvakban léptünk fel, de hamarosan kikerültünk külföldi fesztiválokra: Spanyolországba, Portugáliába, Németországba, Franciaországba, Erdélybe és Szlovákiába. A koreográfiát én raktam össze, Jusztika a menyasszony szerepét táncolta. Az újjászervezett együttes pont harminc éve, 1992-ben vette fel a Csillagrózsa nevet. Olyan decsi gyerekek jutottak el távoli országokba a táncnak köszönhetően, akik azelőtt lehet, hogy a falujuk határát se lépték át. Tegyük hozzá, hogy sokat segített a szervezésben az akkori alpolgármester, Kokos László, aki maga is táncos volt.

Lőcziné Polányi Jusztina és lánya, Baumann Jusztina az egyesület közösségi házában (A szerző felvétele)

– Elismerések?
– Tele van velük a közösségi házunk. (Ebben az épületben lakott egykor Berekai Éva népdalénekes és gyöngyfűző, a népművészet mestere.) A legrangosabb elismerésünk az ezüst minősítés volt. Miután háromszor is lemaradtunk egy-két ponttal az aranyról, rossz sejtelmem támadt, s azt mondtam, hogy ebből elég. Többször nem próbálkoztunk. Az énekeseink viszont hoztak haza kiemelt arany díjat és Arany Páva Díjat is. Engem 2004-ben együttesvezetői különdíjjal jutalmaztak. S van két Fülöp Ferenc-díjasunk is: a lányom, Baumann Jusztina és Orsós Éva.

– Most hol tartanak?
– Vannak jó koreográfiáink, sokfelé hívnak bennünket, csak sajnos, mint minden néptánccsoportnál, nálunk is kevés a fiú. Még 16-17 éves korig jönnek, aztán a kütyüvilág és a főiskola felszippantja az idejüket és energiájukat. Én a TOTÉV után a rendőrséghez kerültem dolgozni, s onnan mentem nyugdíjba. Egy ideig Szekszárdon éltem, aztán Decsre költöztem a második férjemmel. Sajnos megözvegyültem, volt egy komoly betegségem is, és átadtam Jusztikának az együttesvezetést 2018-ban. Idekerülésem óta, az elmúlt 36 évben rengeteget tettünk a sárközi hagyományápolásért. A népművészetért. Nemcsak a tánc és az ének, de a gazdag mintájú viselet elkészítése is művészet. Az öltöztetés meg külön tudomány. Tapasztalat és szakértelem kell ahhoz, hogy a négy alsószoknyától a kendőig és a parittyafőkötőig minden, megfelelő módon kerüljön a táncosra.

Táncoktató és programozó

Lőcziné Polányi Jusztina 1950-ben született Budapesten. Édesapja Pakson volt téeszelnöknek, az ötgyerekes család Dunakömlődön élt. Jusztina gimnazista korában, 17 évesesen ment férjhez az egyik tanárához. Abból a házasságából egy lánya, a másodikból egy fia, egy lánya született, és már van hét unokája. Második férje 2015-ben elhunyt. Érettségi vizsgát végül Palánkon tett, 1971-ben. A Gábor Dénes Főiskolán felsőfokú programozói oklevelet szerzett 2006-ban. Van C kategóriás táncoktatói (1978), valamint a táncházvezetői és klubvezetői (1984) képesítése is. Szekszárdra 1977-ben, Decsre 1989-ben költözött. Egy ideig a TOTÉV-nél dolgozott, mint munkaügyes, majd átkerült a Tolna Megyei Rendőr-főkapitánysághoz. Különböző adminisztratív munkakörökben, illetve operátorként és szakszervezeti titkárként is tevékenykedett. Nyugdíjba 2008-ban ment. A tánc végigkísérte az életét. A decsi Csillagrózsa Hagyományőrző Egyesület szakmai vezetését átadta a lányának 2018-ban, de az elnöki teendőket továbbra is ellátja.