Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál

2022.08.30. 14:00

Sok apróság teheti a fesztivált értékessé

A Panamai Köztársaságból, Ecuadorból, Japánból, Mongóliából és Brazíliából is érkeztek a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztiválra.

Ábrahám-Gazsó Rita

(Fotó: Molnár Gyula)

Vasárnap zárult az egyhetes, hagyományosan több Paks környéki helyszínen egyszerre zajló, fúvós táborokkal egybekötött Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál. Az eseményt Kovács Zalán szervező értékelte.

– Immár hetedik alkalommal szerveztük meg idén a fúvós fesztivált, amelyet szerencsésen az elmúlt években, még a járványidőszakban is meg tudtunk rendezni – mondta Kovács Zalán. A szervező szerint egyetlen nehézséget tapasztaltak, hogy a szomszédos háború közvetlen gazdasági hatásai miatt kicsit óvatosabbak voltak a családok, így a táborokban a megszokottnál kicsit kisebb volt a túljelentkezés.

Ennek ellenére három helyszínen összesen hat tábort tartottak, Dunaföldváron klarinét-, szaxofon- és tárogató-, Pakson kürt- és tuba-, Kalocsán pedig a harsonás tábor volt. A workshop-szerű szaktáborokban több mint száz résztvevő vendégeskedett, ahová közel húsz országból, köztük olyan távoli célpontokról is érkeztek, mint a Panamai Köztársaság, Equador, Japán, Tajvan, Mongólia vagy Brazília. Közülük volt, aki fel is lépett az eseményen.

Kovács Zalán azt mondta, hogy az idei résztvevők fellépésén a művészet szabadságát érezte, amelynek hátterében az állt, hogy sokáig nem nagyon lehetett játszani. – Nagyon sokan különösebb egyeztetés nélkül is a legkülönlegesebb műsorukat hozták el – fogalmazott, példaként a Szolnoki Légierő Zenekarának a dunaföldvári várban történt fellépését említette, amelynek második fele egy olyan fergeteges színpadi előadás volt, ahol a műsor egy pontján a képzett katonák és kiemelkedő művészek kánkánt jártak a közönségből színpadra hívott nézőkkel.

Fotó: MW 

Voltak koncertek, amelyek megemlékezésről szóltak, a már eltávozottak közül, különös tekintettel a nyár elején elhunyt zenepedagógusra, Mocsári Emmára emlékeztek, aki idei haláláig összesen 12 klarinétos táborban vett részt. Tiszteletére díjat is alapítottak, amelyet a fafúvós táborok résztvevői közül a leginkább közösségi résztvevőnek ítéltek meg.

Sikerrel vonták be a táborokat vendégül látó települések zenekarait is, így például Pakson a város vegyeskarát, Dunaföldváron a Löfan Mazsorett Csoportot, Kalocsán pedig a fúvószenekart. A szervező úgy fogalmazott, a fesztivál jól tükrözte a résztvevő települések vezetőinek, kulturális irányítóinak összefogását. Nagyon sokan igyekeznek olyat hozzátenni, amelytől többé, színesebbé vált a program.

- Sok ilyen apróság az, ami egy fesztivált teljessé, színessé, és legfőképpen értékessé tesz – tette hozzá. Kovács Zalán reményét fejezte ki, hogy jövő ilyenkor újra összegyűlnek majd itt felszabadultan, már a vírus és a háború hatásaitól mentesen találkozhatnak ismét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában