Felfedezés

2022.09.23. 10:30

Belekóstoltak Bécsbe a nyelvtanuló diákok

Tizenhárom Tolna megyei középiskolás – többségében a Szekszárdi Garay János Gimnázium tanulói – egy héten át ismerkedett Wien, azaz Bécs nevezetességeivel, és nem mellesleg gyakorolta a német nyelvet.

Szeri Árpád

Az alapítványi csoport Bécsben, a parlament előtt. Középen Tóth Lászlóné titkár látható (Beküldött fotó)

Az osztrák főváros fogadta nemrég a Nyitott Világ Alapítvány diákjait. A fiatalok fejlesztették tudásukat és belekóstoltak az ottani mindennapokba. A belekóstolás szó szerint is érthető, hiszen a csapatot kísérő Tóth Lászlóné, az alapítvány kuratóriumának titkára elmondta: a svédasztalos, salátabárral ellátott étteremben mindenki megtalálhatta az ízlésének megfelelő helyi finomságot, különlegességet. 

De miután nemcsak kenyérrel él az ember, a kulturális csemegékre is vágyó csoport reggelente a világváros felfedezésére indult. A megcsodált, bejárt helyszínek listájára csakhamar felkerült a régi Bécs egyik legszebb épülete, a Rathaus, majd következett a kapucinusok templomában a császári kripta, azután a kincstár, a Természettudományi Múzeum és a két leghíresebb templom, a Stephansdom és a Karlskirche. A modern Bécsre pedig az ENSZ Központban tett látogatás, illetve a Hundertwasser Kunsthaus fogja emlékeztetni valamennyi tanulót. 

A diákok a Praterben a világ első óriáskerekére ülve tettek egy kört, emellett megtekintették a világ első állatkertjét is. Elidőztek Schönbrunn és Belvedere pompás barokk kastélyaiban, utóbbi palota gyűjteményében található a három legismertebb osztrák festő, Gustav Klimt, Egon Schiele és Oskar Kokoschka számos alkotása. 

A fiatalok alaposan megismerhették a bécsi közlekedést is, hiszen hetijegyük volt. Így nemcsak villamossal, hanem U-Bahnnal és S-Bahnnal is sokat utaztak. Az esték a nemzetközi diákszálláson német órákkal zajlottak, mindenki feljegyezte a napközben vele és társaival megtörtént eseményeket, és kötelező program volt az aznapi, friss újság olvasása is. Az élményekkel feltöltődött csoport számára így marad örök emlék Bécs, a világ egyik legélhetőbb nagyvárosa. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában