Ödön von Horváth nyílt színen vitázik magyar kortársaival

Ödön von Horváth, Ady Endre, Babits Mihály és Dienes Valéria ül a mennyország előszobájában. Bár ez a felvezetés egy intellektuális és jellegzetes magyar vicc kezdő mondatának is beillene, a négy személyiség mégsem egy pár mondatos, csattanóval záruló tréfában találkozott egymással. Hanem Verena Koch rendező és Franz Huber dramaturg közös alkotásában, melynek bemutatója szeptember 8-án volt a Szekszárdi Német Színházban. A szeretet soha el nem múlik... – Und die Liebe höret nimmer auf... – című darabban a felsorolt négy szereplő folytat egymással izgalmas eszmecserét. Mármint képzeletbelit, mert a valóságban így egyszerre négyen soha nem találkoztak egymással. Beszélgetésük újra meg újra heves szócsatákba torkollik. 

– Nem sajnálják, legalább egy kicsit, azokat a magyar szépírókat, sci-fi szerzőket, akiket egy életre megelőztek azzal, hogy művükben egy asztalhoz ültették a századelő neves hazai íróit-költőit? – kérdeztük a darab két megvalósítóját.
Verena Koch: – Nem, mert a német Ödön von Horváth Társaság nekünk címzett megbízása egyértelmű volt: Ödön von Horváth szembeállítása a magyar kortársakkal. Amúgy pedig minden művészeti megvalósítás egy lehetséges teljesítménynek csak egy részét tudja leképezni.
Franz Huber: – Kutattunk az iránt, hogy Ödön von Horváth mely magyar szerzőktől olvasott iskolásként – mégpedig a pad alatt. Rátaláltunk Ady Endrére és nagyon gyorsan a szekszárdi születésű Babits Mihályra. Ők a Nyugat folyóirat révén ismerték egymást.

– Tudják önök azt, hogy óriási szerencséjük van? Mivel alapvetően németül „szólal” meg a darab, ennek köszönhetően elkerülhetik azt, hogy az átpolitizált hazai közéletben egymás után érkezzenek a kritikus megjegyzések: például olyasmi, hogy Ady, Babits, vagy Dienes ezt biztosan nem mondhatta...
VK: – Nem áll szándékunkban, hogy kritikus megjegyzésekkel keltsük fel a figyelmet. A színpadi karakterek nyilatkozatainak nyolcvan százalékát önéletrajzokból, töredékekből, szemelvényekből, tehát hiteles forrásokból állítottuk össze egy kollázzsá. Tehát ami a színpadon elhangzik, az biztosan elmondta vagy leírta életében a négy személy. A mi feladatunk a sok kutatás mellett még az volt, hogy a párbeszédeknek helyzeti feszültséget adjunk.
FH: – Meglepő volt számunkra, akárcsak a nézők számára, hogy ezek a művészek saját korukban olyan témákkal foglalkoztak, melyek száz évvel később még mindig időszerűek. 

– Meg tudnak nyugtatni, bennünket, szekszárdi és Tolna megyei olvasókat, hogy Babits Mihály és Dienes Valéria szándékosan, szekszárdi születésük okán került a darabba?
VK: – Minden olvasót és színházlátogatót remélhetőleg nemcsak megnyugtatni tudunk, hanem motiválni is, hogy színházba menjen. Büszkék lehetnek Szekszárdról induló művészeikre! A társaság tervezete által egyébként mi is lelkes olvasói lettünk a magyar irodalomnak. Mivel Szekszárdon, a Babits Mihály Emlékházban van egy Dienes Valéria Emlékszoba, nem volt bonyolult számunkra az összefüggés megismerése.
FH: – Számunkra az is fontos volt, hogy a mennyország előterében egy nő is üljön a férfiak körében. Egy szekszárdi hölgy, aki a nők közül elsőként szerzett Magyarországon egyetemi doktori címet.

– Nyugtázhatjuk, hogy az Önök darabjának köszönhetően végre eljuthatunk Szekszárdól Párizsba, a szerelemhez, Istenhez? Mert ez mind szerepel a műben. 
VK: – Hogy megérintettük-e a szíveket? Ezt mindenkinek magának kell éreznie. Kívánjuk ezt magunknak és másoknak is.
FH: – Az biztos, hogy érdekes, erőteljes az a világra való nyitottság, ami visszatükröződik ezekből az egykori gondolatokból.

– Egyszer talán olvashatjuk magyarul is az önök darabját? 
VK: – Természetesen. Érdemes a DBU-hoz fordulni, Palya Noémi kiváló fordítását a színház az előadás feliratozásnál is használja.
FH: – Mivel van egy nagyon jó magyar feliratozás, az előadást azok is tudják követni és érteni, akik kevés némettudással rendelkeznek.

– Végezetül: működik még a Kommando Elefant nevű bécsi popegyüttes, melynek egyik vidám klipjében Verena Koch egy vicces hölgyet alakít? 
VK: – Van egy jó hírem, a Kommando Elefant még mindig létezik. Bár itt-ott akad néhány színházi vendégszereplésem – miután nemcsak rendezőként, hanem színészként is dolgozom – , a Kommando Elefant egyelőre nem kért fel újabb szereplésre. Sajnos. Egyébként mindenütt szívesen játszom, ott is, ahol szükség van egy vicces nagymamára…