A közösségben, a közösségért él

2022.11.05. 13:00

Sokoldalú alkotó népies faszobrai láthatók a Mag-házban

Nyugdíjas pedagógus, iskolaigazgató, egykori triatlonos bajnok, néptánccsoport-vezető, valamint színjátszó kör oszlopos tagja Balassagyarmaton.

Wessely Gábor

Sztancsik József a kiállítás-megnyitón (A szerző felvétele)

És amiért Tolnára érkezett Sztancsik József: fafaragó, autodidakta szobrász. Népies alkotásokat felvonultató tárlatát pénteken nyitotta meg Medvácz Lajos népművelő, aki nem mellesleg balassagyarmati polgármester volt 12 éven keresztül. Arról beszélt, hogy az alkotót a közösségben és a közösségért való élet jellemzi. Egy időben a színészi pályával kacérkodott, aztán szülői ráhatásra mégis agrárdiplomát szerzett. Később a testnevelési egyetemet is elvégezte, tornatanár és triatlon edző is volt.

(A szerző felvétele)

Mindenütt nyüzsgött, művészeti csoportokat szervezett, diákújságot szerkesztett, sikereket ért el a sportban, a tanári pályán, illetve alkotóként és előadóként. Eddig mintegy ötven kiállítása volt. A tolnai megnyitóján közreműködött a helyi zeneiskola két klarinétosa: Fazekas Eszter és Létai Péter. A Földközelben, rögök között című tárlat november 25-ig tekinthető meg a Mag-házban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában