Könyvajánló

2022.11.29. 14:00

Viszik a könyveket, mint a cukrot Tolnában

Bár a könyveladási sikerlisták hónapról hónapra változhatnak, mégis képet adnak a könyvolvasási szokásokról. Lapunk utánajárt, hogy Szekszárdon melyek a legkedveltebb könyvek, így ezek akár kedvcsinálók is lehetnek az olvasást háttérbe szorító közönségnek.

Brunner Mónika

Egy-egy nagyszerű könyv akár hosszú időre is elfeledtetheti velünk ezt a nehéz gazdasági helyzetet

Forrás: Shutterstock

A megyeszékhelyen található Aranybagoly könyvesbolt arról tájékoztatta lapunkat, hogy a járvány már nem mutatkozik meg a könyvvásárlási szokásokban, viszont a háború miatt Drábik János Az ukrán dráma című könyvét gyakran keresik. A novemberi hónap sikerlistája náluk így alakult: az első három helyen Colleen Hoover amerikai regényíró könyvei szerepelnek. A Minden tökéletesed című műve áll az első helyen, ezt követi a Layla, majd a Csúf szerelem című története.

A negyedik helyen Böszörményi Gyula A hullaházi skandalum alkotása szerepel, az Ambrózy báró esetei VII. része. Az ötödik legnépszerűbb könyv egy igazi klasszikus, Szophoklésztól az Antigoné. A hatodik helyen Jennifer L. Armentrout Hús és tűz királysága regénye szerepel. A hetedik J.K. Rowlingtól a Harry Potter és a Tűz Serlege, a nyolcadik egy újabb Colleen Hoover könyv, a November 9, a kilencedik  J.K. Rowlingtól a Harry Potter és a Főnix rendje, míg a tizedik Dr. Máté Gábor A test lázadása című műve.

A szekszárdi Álomgyár könyvesboltban a legnépszerűbb könyv Tess Wakefield Bíbor Szívek műve, a második helyen Borsa Brown Célzott gondolatok, a harmadik helyen pedig Budai Lotti A parfümkészítő című műve szerepel. A negyedik: Fábián Janka A szabadság szerelmesei, az ötödik Jennifer Dupee: A kis francia menyasszonyiruha-bolt, a hatodik Barna Berni: Nem a te hibád, a hetedik Kerry Fisher: Egy házban az ellenséggel, a nyolcadik Jane Riordan: Volt egyszer egy mackó, a kilencedik Ashley Winstead: 17 szúrás, a tizedik Bagdy Emőke: Az eltűnt remény nyomában. 

A könyvesboltban elmondták, hogy sokan keresik még Csuja Imre Imi, ne csináld! című művét, valamint népszerű Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei sorozatának VII. része. Keresik még Anna Frank naplóját, a karácsonyi történeteket, szeretik az orvosi könyveket, Csernus Imrét, Dr. Máté Gábort, a diétás receptkönyveket, valamint az erotikus, romantikus, jó sztorikat. 

– Könyvet olvasni azért is jó, mert az ember kiszakad a valóságból, és akár napokig azon gondolkozik, hogy mit csinált volna a főszereplő helyében  – mondták a könyvesboltban. 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2022 harmadik negyedévében a szépirodalmi, ifjúsági és gyermekirodalmi könyvek közül ötvenezer példányokban az alábbi műveket adták ki: Deres Kornélia: Emma és az elefánt, Mán-Várhegyi Réka: Kókusz Franci, a fodrász titkosügynök első és második része, Sepsi László: Gogol, a szemétmágus. Huszonötezer példányban adták ki Götz Eszter: Kajla a múzeumok nyomában című könyvét.

Tizennyolcezer példányt ért Bartos Erika: Bogyó és Babóca - Hónapok meséi könyve. Karády Anna: A füredi gyermek műve tizenötezer példányban, Bartos Erika: Bogyó és Babóca - Csengettyűk tizenkétezer példányban, míg tízezerötszáz példányokban Tomor Anita: Szeretlek Hawaii!, 100 Grimm-mese és Nemes Nagy Ágnes: Szilánkos fényjelek könyve érkezett. 

A külföldi szerzők közül húszezer példányban adták ki Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek, tizenötezer példányban Danielle Steel Becses ajándékok és Country című könyveit, tízezer példányban Edith Eva Eger A döntés és Colleen Hoover Velünk véget ér és Csúf szerelem című műveit.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában