Programajánló

2023.01.19. 19:59

Kiállítással indult a Magyar Kultúra Hete

A Magyar Kultúra Hete című rendezvénysorozatát szervezi meg január 19. és 25. között a Babits Mihály Kulturális Központ. A szervezők kiállítással, koncerttel és előadásokkal is készülnek, melyek közül több programjuk már most teltházas.

FE-BM

A megye legnagyobb kulturális intézményében idén is megszervezték a Magyar Kultúra Hete programsorozatot, amelynek különleges színezetet ad, hogy idén 200 éve született Petőfi Sándor, hazánk irodalmának egyik legnagyobb alakja, emellett szintén 200 éve, hogy Kölcsey Ferenc lezárta a Himnusz kéziratát. 

A rendezvénysorozat csütörtökön vette kezdetét a Tolna vármegyei általános iskolák felső tagozatosainak meghirdetett „Az én Himnuszom” rajzpályázat eredményhirdetésével és a pályamunkából megrendezett kiállítás ünnepélyes megnyitójával. A közel száz alkotás közül a zsűri ötöt választott ki és díjazott. A két különdíjas Tarnai Izabella és Kriszt Nóra. A harmadik helyezett Hegedűs Júlia, a második helyezett Kappel Dorka, az első helyezett Lehőcz Bíborka lett. A gyerekek tárlatát január harmincadikáig lehet megnézni. (A rajzversenyről később részletesen is beszámolunk.)

A program ingyenes, csakúgy, mint a Magyar Dalok Estje, amelyet január 22-én, vasárnap a Művészetek Házában tartanak. A fellépők, Pintér Gabriella énekművész és Laki János Sándor zongoraművész a Liszt Ferenc Zeneiskola tanárai. 

– A hangversenyre csupán előzetes regisztrációra van szükség, az eddig lefoglalt jegyek száma azt mutatja, szép számú közönség köszönti majd a fellépőket. Ahogy január 24-én, kedden Nyáry Krisztiánt is. A nagy sikerű, mára már trilógiává bővült „Így szerettek ők” sorozat szerzőjével „Az általad nyert szép hazát” című rendhagyó irodalomórán találkozhatnak a diákok – tájékoztatta lapunkat Gödrei Zoltán, kommunikációs osztályvezető. 

A szintén díjmentesen, de előzetes regisztrációval látogatható programra olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a szervezők úgy döntöttek, a nem mindennapi tanóra helyszíne a korábban meghirdetett Csatár terem helyett a kulturális központ nagyobb befogadóképességgel rendelkező színházterme lesz. Nyáry Krisztiánt délután a sokak által kedvelt KultúrKortyok Szabadegyetemen is üdvözölheti a közönség, az előadás után a szervezők Petőfi Sándor kedvenc italaival kedveskednek a megjelenteknek.

A Magyar Kultúra Hete január 25-én a Déryné Ifjasszony című színjáték bemutatójával zárul.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában