Répa Jenő mutatta be első kötetét, a Városszéli bluest

Az író népszerűsége megelőzte a könyv megjelenését. A példátlan esethez elég volt elkotyognom, hogy oda készülődök. A hír hallatára egymást váltották az írót, a szokásait, tanulmányi eredményeit, a nagymamáját is alaposan ismerők. Könnyen megtehették, személyes a kötödésük hozzá, hiszen az 1955-ben született alkotó az általános iskolától a gimnáziumig itt tanult, és csak 1981-ben költözött el Tiszafüredre. Alaposan összeismerkedhettek. 

– Ön most elsőkönyves író. 
– Eddig ugyan már megjelentek a verseim és a novelláim, de a könyvnek most jött el az ideje. Rábeszéltek. Hogy miért ilyen „későn”? Néhány alkotói pályázatra is beneveztem, és jó eredményeket értem el azokon. Viszont nem akartam mindenáron a nagy nyilvánosság elé kerülni. Szűkebb körben, a barátoknak, a családomnak egy-egy alkalomra bemutattam, elmondtam, felolvastam azokat. 

– Akár romantikus költő is lehetett volna... 
– Nyilván fiatalabb koromban nem ritkán egészen „csajozós” verseket is írtam. Volt, hogy személyesen megcélozva valakit, máskor csak a csodálatos érzésről beszéltem. 

– A komoly műszaki karrier árnyékában születtek a művei. 
– Valóban így volt, a főállásom mellett írtam. Az viszont nem fájt nekem, hogy valahol a nagyok mögött kulloghattam ezen a pályán is haladva. Egészen kicsi korom óta rendszeresen írogattam, bár volt olyan évem is, amikor csak két-három új versem született. Most is sok vár még a sorsára a fiókomban. Az életem az irodalom felől nézve is sokszínű volt, hiszen több oldalról is megközelíthetők az írásaim. A nyugdíjas-búcsúztatómon mondtam el, hogy abban a helyzetben gyakorlatilag hét asztaltól kellett fölállnom. 

A sok kanyar az életemben frissen tartott engem, de legalábbis bizonyára fontos szerepük volt benne. Minden napomra tettre készen kellett állnom, ezért nem hagytam időt a pihenésre. Az első Dunaföldvár volt. Igaz, hogy egy másikba, Tiszafüredre költöztem, de a szülővárosomtól végleg elszakadni lehetetlen. Azóta is, ha tehetem, visszatérek. A rokonaim közül már csak Dávid Dezső, az unokaöcsém maradt meg, aki egy nagyon szeretni való ember. A két, gyermekkori barátommal a mai napig élő kapcsolatban vagyok. Mindhárman ide kötnek engem. 

– Mi adja önnek Dunaföldvár varázsát? 
– Nézzen csak körül! Itt születtem, és huszonhat éves koromig itt éltem. Ez alatt hihetetlenül bőséges személyi kapcsolataim alakultak ki, és ezer szállal kötődök a természeti környezethez, az épületekhez és a különleges tárgyakhoz egyaránt. 

Egy új környezetben is a felsoroltakhoz hasonló alapos ismeretségre tesz szert az ember. Amikor a kettőt összevetjük vagy ütköztetjük, az erősebbhez és a kellemesebbhez fog húzni a szívünk. Az enyém egyértelműen Dunaföldvárhoz. 

– Nagy a baj. Nyugdíjas lett. A szabadideje, mint a tenger. Mivel fogja tölteni? 
– Tartalmasan töltöm az időmet. A Duna mellől jöttem, a hozzá való kötődésemet az egyik elbeszélésemben, a Hullámok tükrében le is írtam. Az ottani csodát a Tisza-tó jelenti. 

Szeretek horgászni. Halevő fajta vagyok, megfogom, megpucolom, megfőzöm és felkínálom a családomnak és a barátaimnak a belőle készült finomságokat. Ezt a Répa-féle vegyes halászlét, az ottani sűrű alapleves fajtát, az itteni osztálytalálkozómra is elkészítettem. Az egyik társamat megkértem, hogy gyúrjon hozzá egy gyufatésztát, ami miatt az ottaniak lehet, hogy megkergettek volna a város főutcáján, merthogy ott anélkül fogyasztják…

– A kerülendő rossz példák... 
– Amikor van rá időm, beülök a csónakomba, beevezek a nyílt vízre, ahol magamban vagyok, senki sem zavar, élvezem a vízi környezetet, és elmélkedek magamban. És, ha mellette fogok egy szép nagy halat, annak külön örülök. 

– Mikor van az, amikor az alkotó bújik elő önből? 
– Ennek az ideje nagyon változó. Van úgy, hogy este tíz után, de semmiféle szabályhoz sem köthető. A technikai része? Elsőként egy füzetbe írok. Amikor megszületnek az új anyaghoz való gondolatok, azonnal le kell jegyezzem azokat, mert tíz perc múlva már elszállhatnak. Nyilván utána gépre teszem, ahol további lehetőségek adódnak a javításokhoz és a módosításukhoz. 

Az irodalmi palettán nem tudnám a stílusomat behatárolni. A könyvemben hat fejezet található. A munkám során is hat különböző érzés- és gondolatvilágot jelenítek meg. A köznapi élet bemutatását időnként én is bevállalom, de inkább másokra hagyom. 

A fantázia szülte gondolatok még egy prózánál is fontosak, hogy élvezetesebb mű születhessen abból. Ezzel együtt törekedek, hogy az írásaim a realitás talaján maradjanak. 

– Könnyen ír? 
– Van úgy, hogy borzasztóan nehezen, olyankor félre is teszem, aztán egy szerencsésebb, kreatívabb időszakban már gond nélkül szárnyalok. 

– Ez a könyvbemutató szinte osztálytalálkozóvá alakult. 
– Ez nem az én szervezésem, hanem az övéké. A legutóbbi hivatalos találkozónkon ugyanis már tudtam nekik adni ebből az új könyvből. Most aztán kíváncsiak voltak, hogy mit mesélek róla a nagyközönségnek. Létszámban sem számítottam ekkora érdeklődésre. Megható volt a reakciójuk, hálás vagyok érte. Ez egy komoly inspiráció a munkám folytatásához.