Versek

2023.03.24. 12:00

Petőfi Sándor emlékére szerveztek szavalóversenyt kollégistáknak

A Tolna Megyei SZC Ady Endre Technikum leánykollégiumának oktatói a Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódóan a költőről elnevezett szavalóversenyt szerveztek a Tolna Megyei Szakképzési Centrumhoz tartozó iskolák kollégistái számára.

TN

A Tolna Megyei Szakképzési Centrum intézményeinek kollégistái szavaltak Petőfi verseket (Fotó: Mártonfai Dénes)

A március 22-én, szerdán jó hangulatban lezajlott megmérettetésen tizennyolc fiatal vett részt, nehéz feladat elé állítva a Rubányi Anita és Binder Borbála, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum munkatársai, valamint Ganczerné Czere Erzsébet, az Ady Endre Technikum könyvtárosa alkotta zsűrit.

Végül a következő eredmény született: első helyen végzett Grill János Bács, a Tolna Megyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium tanulója (felkészítő tanára Szücs Edit), aki A jó tanító című verset szavalta el. Második helyezett lett Jakab Jázmin, a TMSZC Ady Endre Technikum és Kollégium tanulója (felkészítette: Szipőcsné Tóth Anikó), a Jövendölés című Petőfi-mű előadásával, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Szászvári Márton, az Apáczai Technikum és Kollégium diákja állhatott fel, aki A tintásüveg című verssel készült az alkalomra.

A Tolna Megyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium több programot is szervez az emlékévhez kapcsolódva. Jelenleg egy Petőfi kötetekből álló kiállítást is megtekinthetnek a tanulók az iskola könyvtárában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában