2023.04.18. 20:06
A Tamburások húzták a talpalávalót
Kedden késő délután rendezték meg Szekszárdon a Garay János Általános Iskolában tartott tánctanfolyam zárókurzusát. A tíz alkalomból álló programot a Bartina Néptánc Közhasznú Egyesület hirdette meg, és Sipos Gergő, a Bartina együttes volt szólótáncosa vezette.
A zárónap nagyon hangulatosra sikerült, hiszen a medinai Tambura zenekar húzta az amatőr táncosoknak a talpalávalót. A résztvevők szerint minden alkalom ugyanilyen nagyszerű élmény volt.

Sipos Gergő elmondta, február 14-én indult a tánckurzus, 23 jelentkezővel. A korosztály nagyon sokszínű volt, hiszen 18 éves kortól egészen a hatvan éven túliakig voltak résztvevők, vagyis minden generáció képviseltette magát. Többségében azonban fiatal szülők voltak közöttük. Mindez azt bizonyítja, hogy nagy igény van a táncos közösségekre.
– Általában jellemző, hogy a középiskolás évek végével megszűnik a rendszeres mozgás a fiatalok életében, mert mindenki megy a maga útján, tovább tanul vagy dolgozik, később családot alapít. Sokan ekkor döbbennek rá, hogy hiányzik valami az életükből – mondta Sipos Gergő. Matókné Kapás Julianna, a Bartina Néptánc Egyesület elnökségi tagja jelezte, hogy egyre többszülő kereste meg azzal, hogy jó lenne egy tánckurzust indítani. Így jött az ötlet, melynek megvalósításában a feleségem, Sipos-Tóth Vivien is segített.
Tánctanfolyamot tartottak Szekszárdon
Fotók: Makovics Kornél– A jelentkezők érezték, hogy nincs semmilyen elvárás feléjük, mindenki azt adta magától, amit tudott. Élvezték a táncórákat, örültek annak amikor megtanultak egy-egy új lépést. Sokszor elmondták, mennyire örülnek, hogy részesei a heti találkozásoknak, a tánc ugyanis kiszakította őket a hétköznapok gondjaiból, közösséget kovácsolt köréjük, és a minden napi feszültséget is levezette. A csoportban volt aki párban jött, volt aki egyedül jelentkezett. Felmerült az is, hogy folytatjuk a tánckurzust, új csoportot ugyan nem tervezünk, de aki csatlakozni szeretne, az megteheti. Ha sok lesz az új jelentkező, akkor elképzelhető, hogy indítunk egy „nullás” kurzust is.