Hagyományőrzés

2023.05.01. 13:13

Glöckner Jánosra emlékeztek Bátaszéken

Idén hetedik alkalommal rendezték meg a Glöckner Jánosról elnevezett német nemzetiségi néptáncfesztivált Bátaszéken, melynek idén is a helyi művelődési ház adott helyet. A szombati rendezvény csakúgy, mint a korábbi években koszorúzással kezdődött a Glöckner János emléktáblánál.

Mauthner Ilona

A Németkéri Német Nemzetiségi Tánccsoport. Fotó: Facebook

A fesztivált Boglári Tamás, a Deutsche Bühne Ungarn (Magyarországi Német Színház) színművésze nyitotta meg egy németül előadott verssel. A mű egy körtés bácsiról szólt, aki mindenkinek adott az általa termelt gyümölcsből. A sírján is egy körtefát ültettek el, ami bőséges termést hozott minden évben és ebből jutott mindenkinek, aki igényt tartott rá.

A Németkéri Német Nemzetiségi Tánccsoport Bátaszéken. Fotó: Facebook

Glöckner Attila, a hagyaték őrzője elmondta, az ő édesapja is ilyen ember volt. Adott mindenkinek a német nemzetiségi kultúrából. Az utódoknak pedig az a dolguk, hogy ezt megőrizzék, életben tartsák, tovább vigyék a következő generációnak.

A fellépő táncosok – Bátaszéki Heimat Német Nemzetiségi tánccsoport, Mórágyi Német Nemzetiségi Néptáncegyüttes, Vokányi Német Nemzetiségi Tánccsoport, a gyönki Grüne Wiese Néptánccsoport, a Németkéri Német Nemzetiségi Tánccsoport és a Györkönyi Glöckner János Német Nemzetiségi Tánccsoport – fergeteges hangulatot varázsoltak a terembe.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában