Tv-ajánló

2023.05.20. 12:50

Leborotválta a haját a híres színésznő!

A G. I. Jane című amerikai akció­drámát 1997-ben mutatták be Demi Moore főszereplésével, a további fontos szerepekben Viggo Mortensen és Anne Bancroft láthatók.

B. M.

A fotón Demi Moore színésznő látható

Forrás: Shutterstock

A történet szerint Lillian DeHaven (Bancroft) texasi sze­nátor kritizálja a haditengerészetet, amiért az nem semleges a nemek szempontjából. A kulisszák mögött megegyezés születik. Ha a nők kedvezően viszonyulnak a férfiakhoz a különféle tesztek során, akkor a katonaság teljes mértékben integrálja őket a haditengerészet minden egyes szekciójába.

A szenátor Jordan O’ Neil (Moore) hadnagynőt választja ki arra a feladatra, hogy bizonyítsa rátermettségét. Túl kell élnie egy kiválasztási programot, amelyben a jelöltek csaknem hatvan százaléka „kimosódik”, legtöbbjük már a negyedik hét előtt feladja a küzdelmet. Naponta húsz órán át feladatokat kell végezniük, amelyek célja az újoncok fizikai és szellemi erejének feltérképezése.

A film tehát az első olyan nőt mutatja be, aki részt vett az amerikai haditengerészet különleges hadműveleti kiképzésén. A történet kitalált. Demi Moore a film forgatásai során maga csinálta végig a kőkemény feladatokat, ő maga küzdött a brutális akadálypályákon, és a szerep kedvéért még a haját is leborotválta.

G. I. Jane, amerikai akciófilm, AMC, 14.45.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában