Nemzetközi Gastroblues Fesztivál

2023.06.02. 17:40

Egy hét, ötven koncert, jótékonyság és borkóstoló

Igaz a gazdasági nehézségek miatt a szokásosnál nehezebben jöttek össze a támogatások, de az egy hónap múlva kezdődő Nemzetközi Gastroblues Fesztivál közönsége mindebből nem sokat érez majd: öt színpadon ötven koncert várja idén a látogatókat.

Ábrahám-Gazsó Rita

Balról: Gárdai Ádám főszervező, Leber Ferenc Paks alpolgármestere, Eszterbauer János borász, a CPH Automatika ügyvezetője, Kovács Antal az MVM Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója, Süli János országgyűlési képviselő, Paja Gábor Galánta jegyzője, Zushlag János, a Govern-Soft Informatika vezetője

Fotó: Molnár Gyula

Harmincegyedik alkalommal rendezik meg idén június 26. és július 2-a között Pakson a Nemzetközi Gastroblues Fesztivált. A bő hónap múlva kezdődő program sajtótájékoztatója Süli János országgyűlési képviselő felhívására csendes főhajtással indult a fesztivál létrejöttében jelentős szerepet játszó, néhány hete elhunyt fuvolista-énekes, Török Ádám emléke előtt.

A tájékoztatón Süli János örömét fejezte ki, hogy a gazdasági nehézségek ellenére sikerül megrendezni idén is a Nemzetközi Gastroblues Fesztivált. Mint mondta, bízik benne, hogy jövőre kedvezőbb feltételekkel még látványosabb, még jobb rendezvényt lehet majd tartani.

– A híre eddig is kiemelkedő volt, hiszen Magyarország egyik legrégebbi fesztiválja – tette hozzá a képviselő, aki arról is beszélt, hogy a rendezvény küldetése, hogy a jó zene, a jó ételek, italok és természetesen a jótékonyság mellett jó barátságok szövődjenek a helyiek és a testvértelepülések képviselői között is. 

Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója, az esemény egyik fő szponzorának képviseletében vett részt a tájékoztatón. – A Gastroblues fesztivál az elmúlt évtizedekben a város védjegyévé vált. Nagyon fontos, hogy Paksról ne csak az atomerőmű jusson eszébe az embereknek és az egyik ilyen a focicsapat és a kosárcsapat mellett a Gastroblues Fesztivál.

Az, hogy fiatalokat ide tudjunk vonzani, itt tudjunk tartani, ezekben az ilyen fesztiválok, közösségi élmények nagyon fontosak – hangsúlyozta Kovács Antal, aki megköszönte a szervező Gárdai család kitartó küzdelmét, munkáját. – Ezzel nekünk mutatnak példát arra, hogyan lehet jobbá tenni egy kisebb-nagyobb közösség életét – fogalmazott.

– Paks önkormányzata nagyon fontosnak tartja a Gastroblues Fesztivált, amelyet minden évben meg kell rendezni, hiszen olyan zenei, gasztronómiai élményeket nyújt, amelyek pótolhatatlanok – fogalmazott Szabó Péter, a város polgármestere. Szerinte ez azért is fontos, mert az egyhetes programra nagyon sokan érkeznek nem csak belföldről, de a környező országokból, Európa távolabbi pontjairól is. Az idei év mindannyiunk számára nehéz volt, de Paks önkormányzata nemrégiben ennek ellenére döntött úgy, hogy a fesztivált lehetőségeihez mérten támogatja – hangsúlyozta.

– Bár a koncertek többsége már a múlt év végére kialakult, elmondható, hogy a szokásosnál egy kicsit nehezebben állt össze a program, hiszen nem tudtuk, pontosan mikor jutunk hozzá a támogatási összegekhez – mondta a szervezés nehézségeiről Gárdai Ádám. Mint megtudtuk, idén is egyhetes rendezvénysorozat vár majd a rock, blues és jazz muzsika szerelmeseire, az elején paksi fellépők klubkoncertjeivel.

– Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne csak nemzetközi sztárokat és a hazai élvonalat hozzuk el, hanem olyan paksi amatőr zenészeknek is lehetőséget adjunk, akiknek viszonylag kevés a fellépési lehetősége – emelte ki.

Az esemény csütörtöktől az ASE éttermében folytatódik egy Petőfi programmal, amellyel a fesztivál kapcsolódik az idei jubilumi évhez, a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával. – Itt többek mellett Ferenczi György is fellép, aki a Rackákkal már többször feldolgozta Petőfi verseit, amely lemezen is megjelent – tette hozzá a szervező, aki beszámolt a fő műsorszámokról, a nagyszínpadi koncertekről is, amelyeket a szokás szerint hétvégén láthatnak a fesztiválozók. 

A zenei kavalkádból néhány nevet említett meg  ízelítőül. – Eljön Miller Anderson, aki már a Woodstocki Fesztiválon is szerepelt. Tavaly is érkezett volna, de a koronavírus ledöntötte lábáról a zenekari tagságának egy részét. A hazai élvonalból itt lesz Fekete Jenő gitáros, a Palermo Boogie Gang tagja, Gaelle Buswell Franciaországból, illetve a 90-es évek közepétől Jeff Heaylevel muzsikáló Philip Sayce Kanadából.

Vasárnap ismét jótékonysági főzőverseny lesz, a Kárpát-medence egészéből – a Délvidékről, Felvidékről és Erdélyből – érkező zenekarok koncertjével. A hazai színeket a Kormorán zenekar képviseli. Emellett ezúttal is lesznek templomi koncertek.

Ahogy megszokhattuk, a jótékonyság idén is fontos szerepet játszik a rendezvényen: lesz például jótékonysági főzőverseny. Ennek a kóstolójegyeiből, a templomi koncertek és a hagyományokhoz hasonlóan megszervezett borkóstoló bevételéből származó összeg is a viski magyar óvoda fenntartására megy majd.

– Reméljük, hogy a szokásos egymillió forint körüli összeg ez alkalommal is összejön – mondta Gárdai Ádám, aki a sajtótájékoztatón is megköszönte Paks önkormányzatának és az MVM Atomerőmű Zrt-nek, hogy idén is támogatta a rendezvényt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában