Három kórus is fellépett a templomban

2024.06.25. 07:57

Évadzáró koncerten zengett az ének

Kórusművek csendültek fel a templomban. Jótékonysági célú, évadzáró koncertet tartott az együttes. Komlóról és Siklósról is érkeztek csapatok. Az estet szeretetvendégség zárta.

Szeri Árpád

Nagy sikerű évadzáró koncertet tartott a szekszárdi evangélikus templomban a Gárdonyi Zoltán Református Együttes. A jótékony célú hangversenyen a Komlói Munkáskórus, valamint a Siklósról érkezett Tenkes Vegyeskar is közreműködött. A rendezvénnyel a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete tevékenységéhez nyújtottak támogatást. A koncertről Naszladi Judit karnagy adott lapunknak tájékoztatást.

koncert
A komlói, valamint a siklósi kórust (felvételünkön) egyaránt Kunváriné Okos Ilona vezényelte
Fotó: Kiss Albert

Bevezetésként nagytiszteletű Rácz József, a Tolnai Református Egyházmegye esperese, a Dunaszentgyörgyi Gyülekezet lelkipásztora tartott áhítatot. Pál apostol efézusbeliekhez írott levele 2. rész 8 - 9. verseit helyezte a jelenlévők szívére: „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” Az igehirdető hangsúlyozta: Isten végtelen kegyelmét árasztja ránk. Ezt a munkálkodást érezzük életünkben.

Elsőként a Komlói Munkáskórus énekelt. Baranya második legnépesebb városának csapata Beethoven, Liszt Ferenc, Gárdonyi Zsolt, Victor C. Johnson alkotásaival örvendeztette meg a közönséget. Zongorán közreműködött Bertaldó Józsefné, vezényelt Kunváriné Okos Ilona.

Ezt követően a Siklósi Tenkes Vegyeskar mutatkozott be. A város énekkara több mint száznegyven éves múltra tekint vissza. Az 1868. óta működő kórus megalakulásától kezdve meghatározó szerepet játszik a kulturális, zenei életben. Fontosnak tartják a más művészeti csoportokkal való munkakapcsolatot, barátságot. Műsorukban spirituálé, Tóth Péter, Karai József és Wolf Péter alkotásait hallgatta a teltházas közönség. Szólót énekelt Horváth Tünde. Zongorán kísért Petőcz Zsuzsanna, a karnagy, akárcsak Komló esetében, Kunváriné Okos Ilona volt.

A házigazda Gárdonyi Zoltán Református Együttes énekes bevonulását követően (Mózes 4. rész 6. fejezet 24 - 27. válogatott versei) Smetana, Distler, Händel, Kodály Zoltán, Bárdos Lajos és Tillai Aurél örökbecsű alkotásai csendültek fel. Szólót énekelt Pintér Gabriella énekművész, orgonán kísért Lozsányi Tamás orgonaművész. Vezényelt az alapító karnagy, azaz Naszladi Judit. A konferálói feladatot Gellér Fanni, a Szekszárdi Garay János Gimnázium 10. évfolyamos diákja látta el.  Az összkart Kunváriné Okos Ilona vezényelte. A jótékonysági estet szeretetvendégség zárta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában