Színművészet

2024.06.16. 20:00

Gáspár Sándor: pazar a Léleképítő lista!

A hazai színművészet kiválósága volt a Léleképítő sorozat legutóbbi vendége. Gáspár Sándor ifjú korában kivette részét a háztáji gazdaságban végzendő munkából. A gimnáziumban lett diákszínjátszó. Később együtt szerepelt a ma már klasszikusnak számító színészekkel.

Szeri Árpád

Gáspár Sándor színművészt dr. Tóth Csaba Attila köszöntötte és ajánlotta a közönség figyelmébe (Fotó: Makovics Kornél)

– Hivatásomból adódóan abban hiszek, hogy azokban az előadásokban, melyekben játszhatok – remekművekben –, az általam és kollégáim által képviselt energiák, együttesen az íróval, adhatnak egy olyan érzést, amit nevezhetünk katarzisnak, avagy lélekemelőnek. 

Léleképítő
Gáspár Sándor színművészt dr. Tóth Csaba Attila köszöntötte és ajánlotta a közönség figyelmébe
Fotó: Makovics Kornél

Diákszínjátszó lett a gimnáziumban

Ezzel a bevezetővel kezdte mondandóját Gáspár Sándor a Léleképítő sorozat legutóbbi, csütörtöki rendezvényén. A Kossuth-és Jászai Mari díjas érdemes művész a Szekszárdi Garay János Gimnázium dísztermében találkozott a közönséggel. Dr. Tóth Csaba Attila, a miniszterelnökség által is támogatott értékrend erősítő program házigazdája a családból érkezett indíttatás iránt érdeklődőt vendégétől.

Gáspár Sándor elmondta, hogy 1956-ban született Csongrád megyében, Szentesen, pár hónappal a forradalom előtt. Édesapja boltos volt, édesanyja könyvelő egy állami gazdaságban. A Gáspár-család a jobb megélhetés véget állatokat tartott, a munkából a két fiú is kivette részét. Ezzel a kispolgári-paraszti háttérrel ment Gáspár Sándor a szentesi gimnáziumba, ahol sok mindenre rácsodálkozott. Ugyanis olyan, fizika-kémia tagozatos osztályba került, mely a város értelmiségi gyermekeit gyűjtötte össze. 

– Az első pár hónap számomra ebben az osztályban elég sok balhéval járt – tekintett vissza egykori önmagára. Fölös energiáit később a sportban, valamint az iskolai színjátszásban vezette le. De olyan eredményesen, hogy már harmadik osztályos tanulóként bemutatkozhatott a diákszínpad tagjaként az országos Ki mit tud?-okon, versmondásokon. Az sem szegte kedvét, hogy fizika tanára megjósolta: Gáspár Sándorból soha az életben nem lesz színész. Az előjelek mindenesetre mást mutattak. Nem véletlen, hogy a gimnáziumát megillető, kiváló színjátszó címet éppen Gáspár Sándor vehette át Budapesten Major Tamástól, akivel később több darabban is együtt játszhatott.

Nagy egyéniségekkel játszott együtt

Akárcsak más, ugyancsak jelentős művész egyéniséggel. Felidézte például az ugyancsak szentesi születésű Őze Lajos alakját is. Meglátása szerint néhai kollégája ott van a legnagyobbak között, mert nem színművész, nem színész, hanem – mint azt névjegykártyáján is feltüntette – színjátékos volt. – Ebben a mérhetetlen életmű, rengeteg drámai, szerep, tragikomikus alakítás mélyén mindig ott volt a játékosság – fogalmazott a rendezvény vendége, aki példaképként is tekint földijére.

Szintén nagy hatással volt rá több tanára is a Színművészeti Főiskolán. Így például Horvai István és Kapás Dezső

A Vígszínházhoz – a kilenc évvel ezelőtt elhunyt Pap Verával együtt – Várkonyi Zoltán igazgató hívta. Már az elején olyan bizalmat kapott, aminek köszönhetően kiteljesedhetett. Korosztálya kiválóságaival együtt léphetett a világot jelentő deszkákra. Mások mellett Balkay Géza, Bán János, Bubik István, Cserhalmi György, Dörner György, Eperjes Károly, Udvaros Dorottya jelentett meghatározó művészi kapcsolatokat és energiákat számára. A rendszerváltás utáni időszakra – és a felsorolt személyekre – tekintve megállapította, hogy generációjának tagjai elég jelentősen jelen vannak a közéletben. Azt is közölte, hogy volt alkalma áttekinteni a Léleképítő eddigi vendégeinek névsorát. A lista kivételes és pazar, fejezte ki elismerését. Közülük néhányukkal, például Balczó Andrással személyesen is találkozhatott. – Eljött a színházba, megnézni egy előadásunkat – elevenítette fel a történetet. – Utána az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy bejött az öltözőnkbe. Bubik Pista barátom és én éppen átöltöztünk, miközben Balczó András és vele együtt érkező családja szerényen, csillogó szemmel gratulált nekünk.

Visszadobta a labdát a pólókirálynak

Maradva a Léleképítő listánál, Gáspár Sándor lelkesülten jegyezte meg, hogy Faragó Tamás, az idei februári vendég – mint illette: a világ legnagyobb vízilabdázója – kamaszkorának bálványa volt. A hetvenes évek elején a póló kiválósága, csapatával együtt, Szentesen is játszott mérkőzést. Az edzés idején a sztár sportoló a medencénél csodálattal álldogáló Gáspár Sándornak dobta a labdát, egy hangos szia köszöntéssel. A gimnazista kamasz a labda visszadobásakor boldogan válaszolta: szevasz! A történetnek van folytatása. Sok évvel később, amikor Gáspár Sándor már fővárosi lakosként országos ismertségre tett szert, gépkocsiját a javítóműhelyben hagyta. Jobb híjás stoppolni kezdett a Szentendrei úton. Megállt mellette egy autó, amibe beült. A sofőr nem volt más, mint Faragó Tamás. Gáspár Sándor megkérdezte tőle, hogy emlékszik-e még a szentesi labdás jelenetre. Persze! – hangzott a magától értetődő válasz. – Már akkor láttam, hogy híres színész leszel!

Tehetségek, ha találkoznak

Gáspár Sándor azt is elárulta, hogy a közelmúltban nyugdíjba ment. De egyáltalán nem érzi úgy, hogy tartós pihenésre lenne szüksége, avagy félre kellene vonulnia. Fontosak számára a fiatalok. Boldogsággal tölti el az is, hogy egy jó előadás sikerében benne van a huszonnyolc-huszonkilenc éves kolléga játéka is. Azaz, A király beszéde című darabban Gáspár Sándor a beszédtanár és Kovács Tamás a király. – Melegséggel tölt el, ha erről beszélek – jegyezte meg. – Az egész próba folyamat, a kapcsolatunk két kortalan ember találkozása volt. Nem emelkedtek közöttünk átjárhatatlan akadályok, gátak. A tehetség képes volt találkozni a tehetséggel. 

Egy másik színműről is szó esett a rendezvényen. Az Adáshiba című Szakonyi Károly komédiában Gáspár Sándor az egyik főszereplő. A darab lényege időszerűbb mint valaha, azaz hetven évvel ezelőtt. 

Manapság ugyanis az úgynevezett hétköznapi csodák, a mobiltelefonnal az élen, még jobban elfedik a valóságos csodákat, mint egykoron. 

Ez az oka annak, hogy a darabban betegséggel küszködő alakja észre sem veszi ezt a valóságos csodát, azt, hogy meggyógyult.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában