2024.09.27. 14:00
Megvalósul egy sok évtizedes álom (videó)
Új helyen várja változatos programokkal látogatóit a könyvtár.
Fotó: Denes Martonfai
Megvalósul egy sokévtizedes álom. Ugyanis megnyitja kapuit új, korszerű otthonában, Szekszárdon a Tudásközpontban az Illyés Gyula Könyvtár. Pénteken délelőtt, az első itteni sajtótájékoztatóján a múltról, a rengeteg dugába dőlt tervről, s az új, XXI. századba illő Tudásközpont létrejöttéről is beszélt Liebhauser János, a könyvtár igazgatója.
Országos Könyvtári Napok kezdődnek
A háznak az ünnepélyes megnyitója majd később lesz, mikor az épületben lévő levéltár múltat őrző sok kilométernyi dokumentuma is mind a helyére kerül. Így szeptember 30-án, hétfőn csak a könyvtár nyílik meg ott, mégpedig egy hagyományos rendezvénnyel, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával sorra kerülő Országos Könyvtári Napok itteni programjaival.
Több, több mint egy évtizedes hagyománya van ennek a rendezvény sorozatnak, mondta Liebhauser János, ugyanis a könyvtárak elég hamar rájöttek arra, hogy szükséges így is felhívni a figyelmet könyvekben, könyvtárakban rejlő hatalmas tudásra, gazdag ismeretre. Erre kerül sor a jövő héten, s a rendezvények mottója, közös hívó szava idén a négy elem, a tűz, a víz, a föld és a levegő. Ebbe a gyerek-foglalkozásoktól kezdve, a. zöld könyvtári előadáson keresztül Sebő Ferenc koncertjéig sok minden belefér.
A Mazsola babaklub lesz az első
Az egész héten tartó programok sora hétfőn délelőtt 10-kor a Mazsola babaklubbal kezdődik. Ez egyben Kovácsné Szabó Lívia, vezette klubnak, gyerekeknek és szüleiknek szóló foglalkozássorozatának őszi nyitánya.
Ezt Bara-Kádár Katalin szakpszichológus előadása követi fogyasztási szokásainkról, arról, hogy miből mennyi az elég. Lesz hétfőn, kora délután, papírszínházi előadás a csillagszemű juhászról, s kézműves foglalkozás is. Később, az említett mottó jegyében Baka György, a Szekszárdi Zöldtárs Alapítvány elnöke tart előadást klímaváltozásról, a forró nyárról és az árvízről is, Ábránd és valóság címmel.
A többi napon lesznek újabb előadások, beszélgetések, könyvbemutatók, így kedden a Ládaszínház, benne Lenka és Palkó meséje, Szegedi Katalin író és illusztrátorral, szerdán Magyarország kétéltűiről Péntek Attila biológus beszél, és lesz egy ír-olvasó találkozó is, Bauer Barbarával, csütörtökön Tóth Benedekkel, a Holtverseny című könyv szerzőjével találkozhatnak az érdeklődők, pénteken pedig egy irodalmi beszélgetés lesz Alkonyba borult a vidék címmel.
Idén az Európai Unió elnökségét Magyarország adja, s ehhez az elnöki ciklushoz kapcsolódik pénteken az a kulturális sorozat is, amely Ezeregyszáz éve Európában, 20 éve az unióban címmel a kormányzat támogatásával valósul meg. Ennek része ez az irodalmi beszélgetés, amelyen részt vesz dr. Sipos Lajos irodalomtörténész, Babits életművének jeles kutatója, Zeke Gyula író, újságíró, helytörténész, Tóth Auguszta színművész, és az est házigazdája Juhász Anna irodalmár, Juhász Ferenc költő lány, aki az irodalmi szalonnal lett híres irodalmi berkekben, és követe, népszerűsítője a magyar irodalmi életnek.
Túra, Sebő koncert és tűzhányók
Szombaton, mint a korábbi években is történt, része Szekszárdon az Országos Könyvtári Napoknak egy túra. Morovik Kitti, a könyvtár dolgozója túravezetői végzettséggel is rendelkezik, s ő hívja majd egy kellemes és tanulságos kirándulásra az érdeklődőket Szálkára és Grábócra. Ebben, előzetes regisztráció után, a könyvtár segít autóival, odamenni, hazajönni.
Bár Szekszárdon született, régóta nem volt a város vendége Sebő Ferenc, aki szombaton délután négy órától megzenésített verseit adja elő, azokat, amelyekkel a táncház mozgalom indítása során sokakat bevezetett a magyar szépirodalomba.
Az előbb említett mottók közül a tűzhöz és a földhöz kötődik vasárnap délután Gruber László előadása a tűzhányókról. Szerepel a gazdag programban fizikai kísérleteket tartalmazó varázsóra, és méltó zárása lesz az Országos Könyvtári Napok egész héten át tartó programsorának a Szekszárdi Gitárkvartett zenés irodalmi estje.
Teol.hu videó
- Haditornán állták a sarat a fiatalok (videó)
- Múltidéző kiállítás nyílt Kaposszekcsőn (videó)
- Hagyománnyá vált a kakasdi németek napja (videó)
- „A zene, ami összeköt” - 500 diák ünnepelt a Béla király téren (videó)
- Állva tapsoltak a diákok: A Csobogó együttes újabb sikere Szekszárdon (videó)