2025.02.01. 16:40
Öregdiákok és a gimnázium jelenlegi tanulói egyaránt színre léptek az Életképes című darabban (galéria)
Az első bemutató sikerét követően ismét színre vitték az első paksi zenés darabot. Az Életképes című előadás ezúttal is teltházat vonzott.
A teltházas, novemberi ősbemutatót követően ismét megtelt nézőkkel a paksi Csengey Dénes Kulturális Központ nézőtere az Életképes című zenés darab újabb előadására. A szereposztásban ugyan volt egy kis változás, ezúttal ugyanis Süli-Ijjas Noémi játszotta a női főszerepet, aki paksi származású és jelenleg a Szegedi Nemzeti Színház opera-énekesnője. A hajléktalan főszerepben a szintén paksi származású, jelenleg Budapesten élő Torma Bélát láthatta a közönség.

Fotó: Molnár Gyula
A nyolcvan éves Vak Bottyán Gimnáziumot is ünnepelték az Életképes előadásával
A gyerekek között volt egy újonc, Peti Borbála, aki az első előadást a nézőtérről nézte végig, és eztán csatlakozott a gyerekcsapathoz – ismertette Harmat Gabriella, a darab szerzője. Betegség miatt is volt egy kényszerű csere, az influenszer szerepben Karszt-Rimóczi Éva lépett színpadra, Kajári Betti beugrójaként, aki lebetegedett. Egy másik szerepben pedig Tibai Eszter helyettesítette őt.
Harmat Gabriella hozzátette, hogy az előadás egyik különlegessége az volt, hogy a Paksi Vak Bottyán Gimnázium fennállásának nyolcvanadik évfordulója alkalmából vitték színre. Több szereplőnek, a szerzőnek, más alkotónak és a zenekar több tagjának is ez az iskola volt alma matere, és remélik, hogy az általános iskolás szereplői közül is többen a gimnázium tanulói lesznek idővel.
A PistiEst zenekar dalai ihlették a darabot
Az Életképes az első paksi zenés színdarab, amelyet a paksi zenészekből álló PistiEst Zenekar Útkereső albumának dalai ihlettek. Olyan témákat dolgoz fel, mint például az anyanyelv és annak megőrzése, az együttérzés, a szolidaritás, a tisztesség és a becsület. Mindezt egy tanár házaspár, egy hajléktalan és egy hatodikos osztály sorsán keresztül bemutatva.
Életképes zenés darab
Fotók: Molnár Gyula