Mécs Károly a barátjává fogadta ifjabb pályatársát

Mécs Károly Kossuth-nagydíjas színművészt, a Nemzet Művészét szerdán kíséreték utolsó útjára a Farkasréti temetőben. Az immár néhai színészlegenda életében erős szálakkal kötődött vármegyénk székhelyéhez. Harminckét évvel ezelőtt vastaps közepette hajolt meg Szekszárdon, a Deutsche Bühne Ungarn kamaratermében. A hosszas ünneplés a Die Dreigroschenoper című darabnak és az abban szereplő művészeknek szólt. Mécs Károly társaságában ugyancsak meghajlással köszönte meg az ovációt Kozáry Ferenc, aki ekkor már harmadik esztendeje volt tagja a Német Színháznak.

„Összetartó csapatot alkottunk”

A korabeli méltatás szerint „lélegzetelállító díszletek adták a hátterét Bertold Brecht - Kurt Weil klasszikus művének, a Háromgarasos operának. A ma is aktuális üzenetet hordozó darab – melynek bemutatása színháztörténeti mérföldkő a megyeszékhelyen – természetesen nemcsak ezért aratott nagy sikert. A közel három és fél órás előadás – Claudia Nowotny rendezésében – olyan hazai sztárokat vonultatott fel, mint a főszerepeket játszó Schubert Éva és Mécs Károly, vagy a megyeszékhelyen már jól ismert Hadzsikosztova Gabriella és Kozáry Ferenc.”

– Mi így négyen kifejezetten összetartó csapatot alkottunk a Német Színházban és sokszor össze is jártunk a próbák közti időszakokban, avagy az előadások után – tekintett vissza szekszárdi éveire Kozáry Ferenc, aki jelenleg a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja. – Máig emlékezetesek számomra azok a beszélgetések, melyek egyre közelebb hoztak bennünket egymáshoz emberileg. Így elmondhatom, hogy Mécs Károly a barátjává fogadott és ez a Szekszárdon kialakult kötelék később sem szakadt meg. Budapesten is gyakorta találkoztunk, például együtt mentünk Rolla János hegedűművész koncertjeire. Gyakorlatilag Mécs Károly vitt be, emelt be engem abba a művész társaságba.

Mécs Károly jelenléte rangot adott

– Az akkor – az 1990-es évek elején – már legendás színész egyéniségnek számító Mécs Károly közel húsz évvel volt idősebb önnél. Nem érződött mindez, akár csak igen enyhe módon is, kettejük viszonyán?

– Életkorát tekintve valóban idősebb volt, lényét tekintve azonban fiatalos és mozgékony. A világra nyitottan élt és gondolkodott, és azt is tudtam róla, hogy sokat utazott Ausztriában élő rokonaihoz. Elmondhatom, hogy ez az életkori különbséget is nagyon profi módon kezelte. Mert valóban megengedhette volna magának a távolságtartást, de ennek a nyomát sem éreztük mi, fiatalabb színészkollégák. Fesztelenül, oldottan és intelligensen kezelte ezt a kérdést. Azt is hadd mondjam el, hogy az általa vallott értékrend is összeforrasztott bennünket, négyünket: azaz Mécs Károly, Schubert Éva, Hadzsikosztova Gabriella és jómagam személyét. Ez a tény, jóllehet nem kívánom túlbecsülni, azért az egész színházat is meghatározta valamilyen szinten. Ez a közös értékrend biztos, hogy átjött az előadásokon is.

– Mely gondolatok futottak át önben, amikor hírét vette Mécs Károly halálának?

– Először is természetesen az első közös emlékek Szekszárdról. A Német Színházban töltött évek, amikor is együtt szerepeltem vele a Háromgarasos opera, valamint a Bölcs Náthán című darabokban. Ez örök emlék marad számomra és máig büszkén hivatkozhatom életem ezen különleges epizódjára. Megesik, hogy a Vörösmarty Színházban sztorizgatunk a kollégáimmal, ilyenkor időnként előkerül, hogy én németül játszhattam együtt Mécs Károllyal. Az erről szóló történet módfelett növeli ázsiómat a hallgatóság körében. De ne feledjük: Mécs Károly egykori jelenléte a Deutsche Bühne Ungarn és ezzel együtt Szekszárd értékét, rangját is emelte.