A kihívást kereste az óvónői pályában

A pedagógusok kevesebbszer élhetik meg a sikert Kocsis Erika szerint, ugyanis nem kapnak elégszer visszajelzést arról, hogy jól végzik a munkájukat. A Gyermeklánc óvoda, pontosabban a kertvárosi tagintézmény idén nyugdíjba vonult vezető helyettese úgy gondolja, ezért is került kivételes helyzetbe azzal, hogy megkapta a Hirling Ádám kitüntető címet. Ez egyúttal a szakma elismerése is. A kitüntetett elmondta, az óvópedagógusok talán még kevesebb figyelmet kapnak, mint a tanítók vagy tanárok, pedig az alapokat – játékkal, mesével, verssel, énekléssel és élményekkel – ők adják meg a kisgyereknek. Munkahelyéről, ahova még ma is sokat hívják, azt mondta, olyan jó dolgokat csinálnak, hogy ezeket érdemes országosan is megismertetni. Így aztán nem csoda, ha egy projekt miatt, amelynek ő volt a menedzsere, megkereste egy kiadó. Azóta a negyedik tanulmányt írja az Óvónők kincsestára című szaklapba. Emellett sok ötlete van a nyugdíjas évekre. – Egész életemben érdekelt a karitatív munka. Például szívesen mesélnék, játszanék kórházban lévő gyerekekkel – válaszolja arra a kérdésre, hogy mik a tervei.

A segíteni akarást Gerse József tanár úr is látta Kocsis Erikában, így a pályaválasztás előtt álló lánynak ő tanácsolta azt, hogy legyen pedagógus. A nyugdíjas óvónő ezért a mai napig hálás egykori tanárának. Pedig óvónőnek lenni nem könnyű dolog, hiszen a szülő a gyermekét bízza rá. Kocsis Erika viszont a szép és nehéz pályában is a kihívást kereste, és a fejlesztőpedagógiában teljesedett ki. – Az ELTE tanítóképzőjén végeztem fejlesztőpedagógusként. Olyan tanulási- és beilleszkedési nehézségekkel küzdő kicsikkel foglalkoztam, akiknek a családi háttér nem adhatta meg ezt a pluszt. Ez a feladat azért nehezebb talán az óvónőkénél, mert még kevesebb a sikerélmény, apró lépésekben haladhatunk csak előre – mondta. Hozzátette: ahhoz, hogy jól végezhesse a munkáját, rengeteg játéknak kellett a fejében lennie. Arról is mesélt, hogy a mai gyerekeknek már nehezebb felkelteni az érdeklődését, hiszen rengeteg elektromos kütyü veszi őket körbe. Gondot jelent ma az is, hogy néhány családban nem a szülő, hanem a gyerek irányít, ennek pedig később a csemete látja kárát. A szülői példa ragadós, ezért a szülőkkel is foglalkozni kell. – De nem véletlen, hogy az óvónénik többségének a nevetőráncai mélyülnek az évek előrehaladtával. Rengeteg örömben van részünk. Egyszer azt mutattam meg a gyerekeknek, mi lesz a radírral, ha leejtjük. Egy kispajtás erre megszólalt: „Erika néni, hát te nem tudod, hogy ez a gravitáció?” Máskor meg egy kisfiú megkérdezte: „Erika néni, neked van écsbigyód?” Mondtam neki, hogy nincs. Erre ő azt mondta, hogy akkor nagyon szegény vagyok. Előfordult az is, hogy egy harmincas hölgy szólított meg az utcán. Szabadkozott, én meg nem tudtam, hogy most pénzt kér majd valamire, vagy útbaigazítást. De aztán kitört belőle: „Te voltál a kedvenc óvónénim!” Szóval ezért tényleg érdemes ezt a pályát választani.

A kedvtelésekre is marad ideje

Kocsis Erikát többször hívják az óvodába, de emellett nyugdíjasként marad ideje azokra a dolgokra is, amelyekre a munka, gyermeknevelés mellett kevesebb jutott. Imád például olvasni. Azt mondja, mindenevő, de felnőttként újra olvasta a kötelezőket, amelyeket most egészen más szemüvegen keresztül lát. Szeretne utazgatni. A húga New Yorkban él, és jó lenne egyszer meglátogatni őt. Szeret sétálni, egyszóval nagyon nem akar öreg, botos néni lenni, aki sorra járja mindenféle bajaival a rendelőket. Már csak azért sem, mert igen összetartó, vidám családja és egy hároméves unokája van. Szerencsére a pici is olyan nyitott személyiség, mint a nagymamája. Ráadásul bölcsődés is volt, így nagyon könnyen beszokott az óvodába. Talán nem meglepő, hogy vele és a többi családtagjával szeretne sok időt tölteni a nagymama.