Tematikus tárlatot tartottak

2018.08.13. 19:27

Biszák László ezúttal tizenhét festő képeiből válogatott

Kétévente tartanak tematikus kiállítást a Bárka Művészeti Szalon alkotói. A Bárka biennálé mostani témája: Tolna megye mezőgazdasága.

Wessely Gábor

Fotó: Mártonfai Dénes

Kétévente tartanak tematikus kiállítást a Bárka Művészeti Szalon alkotói. A Bárka biennálé mostani témája: Tolna megye mezőgazdasága. A tárlat pénteken nyílt a tolnai Mag-házban. Közreműködött Víghné Székely Rózsa (vers) és az Atlantis Shadows Tribute Band (nosztalgiazene), beszédet Lönhard Ferenc, a kulturális szervezet elnöke mondott. Hangsúlyozta Kedves István érdemét, aki a biennálét kitalálta. A sorozat következő témája két év múlva, Tolna megye népművészete lesz.

Az idei tematikára térve Lönhárd Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy a globalizáció a mezőgazdaságban is érezteti hatását. Megállíthatatlanok a változások, ezért alkalmazkodni kell hozzájuk. Mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy milyen lesz a holnap. Felelősségteljesen kell élnünk, gondolkodnunk és alkotnunk is.

A Mag-házban, augusztus 31-ig, 17 festő 34 képe látható. A válogatást Biszák László, a bárkások művészeti vezetője végezte. A megnyitó kedves színfoltja volt, amikor Laki Erzsébet, a Mag-házat ábrázoló festményét a Mag-háznak ajándékozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában