Nemzetközi Sikerek

2017.11.18. 12:30

Jégbe zárt művészet

Vida Tünde, Fotó: beküldött

Természetfotós pályafutásának legnagyobb sikerét érte el Vincze Bálint, második díjat kapott a Német Természetfotósok Szövetsége (GDT) által meghirdetett „Az év európai természetfotósa 2017” pályázaton. A verseny tizenhét éves története során első alkalommal hirdettek két abszolút győztest, emellett kategóriánként is két díjat ítélt oda a zsűri. Vincze Bálint A természet művészete kategóriában második díjat nyert Madarak című képével. Az első díjat egy német fotós, Konrad Funk kapta egy kanadai kanyonról készült, női arcot sejtető képével. Idén egyébként húszezer fotót értékelt a zsűri a versenyen, amely a világ legrangosabbjainak egyike.

– Négy éve pályázom, most elhatároztam, ha nem kapok díjat, vagy nem kerül a nomináltak közé a képem, feladom – árulta el Vincze Bálint, aki sokak meglepetésére nem ürgéről készült fotóval pályázott, hanem egy rá nem jellemző témával. – Idén év elején kezdtem kísérletképpen a jeges határt járva jégbe fagyott légbuborékokat fotózni. A díjazott kép a dunaszentgyörgyi láperdő egyik kis taván készült. A légbuborékok alkotta kép kis fantáziával két madárra emlékeztet. 

A fotós elmondta, hogy a tél koncentrálja az élővilágot azokra a helyekre, ahol táplálékhoz jutnak. Vannak ezek között olyan helyszínek, ahova ki szokott járni. A jégbe fagyott légbuborék témán hetekig dolgozott, járta a határt, kutatva a buborékok által alkotott érdekes formákat, mellőzve az élővilág más modelljeit.

Kedvenceinek, az ürgéknek sem fordított hátat Vincze Bálint, még ha most kevesebbet is foglalkozik ezzel a témával. Az Ürgemese című kiállítása végigjárta a magyar nemzeti parkokat, elkészült a mű hangoskönyv-változata is. Nagy élmény volt Vincze Bálint számára az a mesterkurzus, amit kollégájával, Bodajki Ákossal Oroszországban tartottak az atomerőművek környezetében élő fiatal orosz fotósoknak, akik a tavasszal meghirdetett fotópályázaton a legjobban szerepeltek.

Címkék#Paks

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában