megemlékezés

2018.03.30. 07:00

Nem az iskolának, az életnek tanulunk

Bél Mátyás születésnapja, március 24-e, 2008-tól hazánkban a Honismereti Szövetség javaslatára a honismeret országos napja. A Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület ezen a napon immár tíz éve megemlékezést tart.

Venter Marianna

Hagyomány, hogy ezen a napon a megye valamelyik középfokú intézményében visszaidézik Bél Mátyás emlékét, aki sokoldalú tevékenységével, a lokális történelem szisztematikus kutatásával, kutatási eredményeinek rendszerezésével és ismertté tételével a honismereti mozgalom számára példát adott. Az immár hagyománnyá vált programnak idén a dunaföldvári Magyar László Gimnázium adott otthont. Mint arról dr. Gesztesi Enikő, a honismereti egyesület elnöke tájékoztatott, Dunaföldvárt azért is választotta helyszínül a szervező egyesület, mert névadójuknak, Egyed Antalnak az élete is sok szálon kötődik Dunaföldvárhoz. Itt szentelték pappá, itt volt apát-plébános, irányításával már az elemi iskolában is tanítottak latint, és itt helyezték őt örök nyugalomra.

A rendezvényen először Feketéné Keserű Katalin tagintézmény-vezető köszöntötte a megjelenteket, gratulált az egyesület vezetőségének az Év Tolna Megyei Civil Szervezete Díj elnyeréséhez. Tiszteletét tette a rendezvényen Dunaföldvár Város Önkormányzatának polgármestere, Horváth Zsolt, aki szintén méltatta az egyesület működését, s a megjelent gimnazistáknak felhívta a figyelmét a könyvek és az olvasás szeretetére. Miként dr. Gesztesi Enikő ünnepi beszédében fogalmazott, az évente Tolna megye más-más helységében megrendezett honismeret napi programot szeretnék felhasználni a honismereti mozgalom ismertségének és társadalmi hatásának növelésére.

A bevezető gondolatok után három előadásra került sor. Elsőként Kaczián János nyugalmazott levéltári főtanácsadó, az egyesület tiszteletbeli örökös elnöke tartott előadást Bél Mátyás és kora címmel. Az előadó beszélt Bél Mátyás, a polihisztor életéről, tevékenységéről, munkásságát belehelyezte a XVIII. századi kultúrkörbe, s kitért e kor tudományos szellemiségére, további nagy alakjaira is. Ezt követően a megjelent tanulók, tanárok, helytörténeti szakemberek számára Bognár Zoltán, a Magyar László Gimnázium nyugalmazott földrajz-történelem szakos tanára A Dunaföldvári Magyar László Gimnázium 65 éve című előadásában a Magyar László Gimnázium történetét, sikereit, mindennapjait tárta a közönség elé. Az iskola zászlajának feliratát (Non scholae, sed vitae discimus – Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk) is értelmezte, jelezve a diákoknak, hogy mennyire fontosnak kell lenni az ember életében a tanulásnak, a művelődésnek. S végül Farkas Beátát hallgatta meg a közönség. A PTE-TTK földrajz szakos hallgatója, a Magyar László Gimnázium egykori OKTV döntős, kiváló tanulója Kukoricaföldből tengeri-feldolgozó a Duna partján címmel tartott előadást, bemutatva a Pannonia Ethanol Zrt. működését, az üzem városépítő, munkahelyteremtő, kereskedelmet fellendítő szerepét.

A rendezvényt kötetlen beszélgetés zárta, amely lehetőséget teremtett az egyesület elnöksége és a város helytörténészei számára, hogy további közös célokat és programokat fogalmazzanak meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában