Tehetség Művészeti Alapítvány

2018.01.23. 14:00

Sűrű programja lesz az idén a táncműhelynek

Népviseleti bállal nyitja idei programjainak sorát a Tehetség Művészeti Alapítvány. Az Iker Józsefné szakmai vezetésével működő szervezet régiós minősítőt, önálló estet, tábort is szervez, de már egy sor fellépés is sorakozik naptárukban.

Vida Tünde, fotó: beküldött kép

Belépés kizárólag népviseletben, vagy népi jellegű ruhában – ez az úgynevezett dress code-ja a Tehetség Művészeti Alapítvány február 3-i báljának. Nincs mit csodálkozni, hiszen nevesítették is: népviseleti bált tartanak. Erre Pakson még nem volt példa, Iker Józsefné néptáncpedagógus, az alapítvány és az annak égisze alatt működő Tehetség Táncműhely szakmai vezetője azonban bizakodó. – Célunk egy olyan miliő megteremtése, ami néhány évvel ezelőtt divat volt az adatközlő vagy hagyományőrző falvakban. Én magam az ötletet a szülőfalumból hoztam, hiszen Bogyiszlón gyakran voltak ilyen események – fogalmazott. Mint mondta, csodálatosan szép volt, amikor a zenekar játszott, a bál népe pedig együtt táncolta a keringőt, cepedlit, s más báli táncokat. – Úgy gondoltam, hogy vissza fogom ezt csempészni a mai korba – húzta alá. Hozzátette, más településekről vannak pozitív tapasztalatai, hiszen sikerrel rendeztek már hasonlót, másrészt vannak aktív együttesek Pakson, illetve a paksi svábság körében végzett gyűjtőmunkája során sok viseleti darab került elő, van tehát alap, amire lehet építeni.

– Bízom benne, hogy Pakson is előkerülnek a népviseletek. A német nemzetiségi együttesnek alapítója vagyok, vezettem is egy évig, és sokat gyűjtöttem az itteni svábság körében. Találtunk szép viseleti darabokat, amelyeket ugyan már nem lehet hordani, de készítettek, készítettünk ez alapján újakat – vázolta. A bálon, amelyet Iker Józsefné mellett Paks polgármestere, Szabó Péter, valamint Sárbogárd első embere, Dr. Sükösd Tamás nyit meg, természetesen bemutatkozik a Tehetség Táncműhely, lesz közös éneklés és mindenekelőtt közös tánc. Az esten a Tarsoly zenekar muzsikál.

A Tehetség Művészeti Alapítvány táncműhelye 2017 szeptemberétől működik Pakson. Iker Józsefné örömmel újságolta, hogy a Csengey Dénes Kulturális Központban méltó körülmények, megfelelő technikai felszereltség áll rendelkezésre a próbáikhoz. A műhely csak Pakson új, korábban másutt volt a székhelye, a táncosok sem kezdők, többségük 10–12 éve táncol.

Az év nagyon sűrűnek ígérkezik, Iker Józsefné harmadízben rendez regionális minősítőt Bonyhádon. Ez május 26-án lesz, de még megelőzi az alapítvány estje a kulturális központban, ahol Györgyi táncpedagógusi pályájának 25 éves jubileumát ünnepli, s ahova invitálják majd a paksi táncegyütteseket.

Még egy fontos jubileumra sor kerül idén, amire szintén nagy várakozással készül. Ebben az évben lesz 20 éves a vezetése alatt működő Pusztahencsei Vadvirág Népi Együttes. Tervei szerint a gálán a felvidéki Kéménd táncegyüttesével közösen galgamenti palóc katona búcsúztatót fogalmaznak meg, adnak elő. Ezenfelül éppen most érkezett egy felkérés Belgiumból, hívták őket nyár végére Rómába, és Görögországban Parálián is képviselhetik az országot, Paks városát. Augusztusban mindezt a már hagyományos edzőtáborukban „pihenhetik ki”. A fellépések alkalmával Györgyi tanítványaitól a már ismert, kedvelt koreográfiák mellett újakat is láthat. Most fejezték be két új koreográfia színpadra állítását kollégáival. Egy hajdúságit Vámos Istvánnal, a Tánc vecsernyéig címűt pedig Vastag Richárddal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában