Babits Mihály Kulturális Központ

2018.04.05. 11:30

Zenei játszótérré alakul néhány napra a Babits

Zenei játszótérré alakul a Babits Mihály Kulturális Központ április 24. és 28. között. A Hangszert a kézbe ismeretterjesztő sorozat következő állomása Szekszárd.

Budavári Kata, fotó: Mártonfai Dénes

Egyszerre száznegyven látogató kaphat a kezébe hangszert április 24. és 28. között a szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központban. Ekkor Szekszárd ad otthont a Hangszert a kézbe elnevezésű programnak, a ház pedig zenei játéktérré válik néhány napra. Az interaktív hangszerkiállítás rendhagyó énekórákkal, koncertekkel, hangszeres bemutatókkal, rocktörténeti előadásokkal egészül ki, így nem véletlen, hogy Zsikó Zoltán, a Babits igazgatója mérföldkőnek nevezte a ház életében ezt a rendezvényt. Arról is beszélt a szerdai sajtótájékoztatón, hogy a Tolna megyeiek eleve kiváltságos helyzetben vannak, hiszen erős kulturális közegben élnek. Fontosnak tartja, hogy ezen a kiállításon a gyerekek kipróbálhatják a hangszereket, és egyúttal új benyomást, tudást, élményt szereznek. Elmondta, hogy azok, akik rendszeresen foglalkoznak zenével, a reál tárgyakban is jobban teljesítenek. Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára ezt kiegészítette azzal, hogy általában sikeresebbek a tanulásban a zenében járatos diákok. Szomorú tényként említette azonban, hogy Kodály országában a magyarok közül igen sokan zenei analfabéták, ezen pedig változtatni kell. Elmondása szerint ez egybecseng a kormányzat szándékával, támogatásával pedig ez a bemutató a zenei életről széles körű, átfogó képet ad.

A népzenei-, könnyűzenei és klasszikus hangszereket, stúdiózenei eszközöket 350 négyzetméteren tematikusan csoportosítják, a látogatóknak lehetőségük lesz arra is, hogy a házi stúdióban felénekeljenek egy dalt. Andrásik Remo elmondta, eddig tizenhat megyeszékhelyen láthatták az érdeklődők a kiállítást, és mindenhol hatalmas sikert aratott. A gyerekek mintha cukorka boltba szabadulhattak volna be, csillogó szemmel vették kézbe a zenei eszközöket. Állítása szerint az élet boldogabb hangszerrel, mint anélkül, illetve a filozófus Friedrich Nietzsche szavait idézte, aki szerint zene nélkül az élet egy tévedés volna.

A muzsika valódi közösséget épít

Gerzsei Péter szekszárdi tankerületi igazgató támogatásáról biztosította a rendezvény szervezőit, és elmondta, hogy szülőként és pedagógusként is megtapasztalta, milyen fontos a zenei nevelés. Úgy tudja, Pakson is érdeklődnek a program iránt. Andrásik Remo beszélt egy nem reprezentatív felmérésről, amelyből kiderült, hogy a tíz év körüli gyerekek nem tudnak egy kerek mondatot megfogalmazni kedvenc zenekarukról, arról, miért jó a zenéjük. Azt is elmondta, hogy a különböző hangszerek nem konkurenciái egymásnak, inkább a tabletek, okostelefonok azok, amelyek elmagányosítják használóikat.

A zene viszont közösséget épít, és a szépség fogalmával is tisztában lesz az, aki hangszert vesz a kezébe, és zenélni tanul.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában