kajak-kenu

2018.09.18. 20:19

Tizennégy év kemény munkája van a portugáliai vb-aranyban

Hosszú szezonon van túl Kiszli Vanda, az Atomerőmű SE kajakosa, aki immáron egyesben is világbajnoknak mondhatja magát. A paksi versenyző a portugáliai megmérettetés után megkezdte rövid pihenőjét, de lapunk kedvéért visszaült a hajóba.

Berg Sándor

Fotós: Makovics Kornél (archív)

– Örülök, hogy vidámnak látom, ezek szerint sikerült túltennie magát a világbajnokságon történteken?

– Nem volt könnyű, napokig azzal feküdtem le és azzal keltem, hogy párosban a saját hibánk miatt történt az, ami történt – mondta Kiszli Vanda, az Atomerőmű SE 23 éves maratoni világbajnok kajakosa, akivel a paksi egyesület csónakházánál beszélgettünk.

– Mi történt pontosan? A videón úgy tűnt, mintha a belga hajó miatt estek volna ki.

– Sokan így gondolták, de tényleg a mi hanyagságunk miatt kellett feladnunk a versenyt. Rozsdás volt a hajónkban a bowden, az szakadt el. Tudtunk, hogy már régi, de úgy gondoltuk, hogy ezt a versenyt még kibírja, hiszen egész évben így használtuk. Sajnos rosszul gondoltuk... Alig tudtunk kievezni a partra, ahol ugyan már vártak minket a szerelők, de ők is látták, hogy a javítás legalább fél órát venne igénybe, így kénytelenek voltunk az első kör után feladni a versenyt.

– Ez már csak azért is lehet fájó, mert esélyesek voltak Mihalik Sárával az újabb világbajnoki címre.

– Címvédőként utaztunk Portugáliába, ezáltal volt rajtunk teher, de meg tudtunk volna ezzel birkózni. Tényleg nagyon bántott minket, hogy ilyen hiba tett keresztbe nekünk. A válogatott társak viszont próbáltak vigasztalni, hogy inkább az előző napi aranyéremre gondoljak, ami jólesett tőlük.

– Igazuk is van, hiszen a felnőttek között immáron nemcsak párosban, hanem egyesben is világbajnoknak mondhatja magát. Mi volt a taktika?

– Végig az élmezőnnyel menni, átadni másnak a vezetést, és csak „ülni” a vízen. Meg az, hogy tapadjak a riválisokra, és a futószakaszokon se adjak ki magamból többet a szükségesnél. Az utolsó előtti futórész után éreztem, hogy jól jött ki a lépés, jól szálltam vissza a hajóba, de nem akartam akkor még ellépni a többiektől, ezért bevártam őket. Közben azon gondolkodtam, hogy nem nyomtam meg azt a futószakaszt, úgyhogy az utolsó, egykilométeres, rövid résznél mindent beleadok, hátha sikerül leszakítanom a riválisokat. Szerencsére bejött a taktika, de fellélegezni csak a célba érkezés után mertem, hiszen még az utolsó métereken is történhetett volna bármi: eltörik a lapát, beleborulok a vízbe, vagy ami éppen párosban történt...

– Ahhoz képest, hogy nem érezte magát formában, elég jó eredményt ért el!

– Év közben nem edzettünk időre, így nem volt visszacsatolás, hogy milyen formában vagyunk. Nem éreztem, hogy jó edzésmunkát végzek-e, hogy jó leszek-e a versenyre, pedig nem edzettünk keveset, sőt! Ráadásul nagy mezőny állt rajthoz egyesben, egytől egyig komoly ellenfelekkel. Habár a most már tizenkilencszeres világbajnok Csay Renáta nem volt ott, de edzőpartnerem, egyben párosbeli versenytársam, Mihalik Sára igen, de szintén indult a síkvízen 5000 méteren friss világbajnok brit, Lizzie Broughton és a bronzérmes ír, Jennifer Egan.

– Kitől tartott a leginkább?

– Egyértelműen Sárától, hiszen nap mint nap láttam, hogyan készül. Abban bíztam, hogy le tudom finiselni, mert nem vettem volna jó néven, ha egy U23-as kajakos meg tudott volna előzni – nevette el magát az egyébként az egész interjú során életvidám maratonista.

– A világbajnokság előtt azt mondta, sajnálja, hogy Csay Renáta nem lesz ott ön mellett, de bízik benne, hogy szurkolni fog önnek...

– Ott állt a parton, és biztatott, bár ezt csak utólag tudtam meg. A versenyeken egy-két hangot szoktam kiszűrni a háttérből, ez általában az edzőm hangja szokott lenni, de most semmit nem hallottam, annyira koncentráltam. Viszont a verseny előtt odajött hozzám, kérdezte, hogy tud-e bármiben segíteni, ami jó érzés volt. Bárcsak párosban is megtette volna ezt, de akkor ő is inkább magával foglalkozott.

– Van súlya ennek az éremnek, mennyi munka van benne?

– Tizennégy év munka van a siker mögött. Rengeteg lemondás, kemény edzések, hajnali felkelések, rengeteg utazás, és itt nem a nyaralásra gondolok, hanem a hosszú edzőtáborokra, a fárasztó versenyekre és még sorolhatnám. De ezek a szép emlékek és szép eredmények mind feledtetni tudják a sok fáradtságot és hajtást.

– Miért éppen a kajak-kenu?

– Kisváros lévén Pakson nem sok sport közül tudtam választani. Az iskolában mindenfélét sportoltam, de úgy voltam vele, hogy valamit komolyan, versenyszerűen is jó lenne. Lehetőség lett volna ritmikus sportgimnasztikára, de az nem volt szimpatikus, illetve a dzsúdóra, viszont sosem szerettem a küzdősportokat, és ami még sikeres volt a városban, az a kajak-kenu. Mivel szerettem a vizet és a természetet is, elsőre beleszerettem ebbe a sportágba. Persze a jó társaság sem volt utolsó szempont. Sokáig síkvízen is versenyeztem, de a maraton testhezállóbb volt, eredményesebb is voltam benne, úgyhogy maradtam ennél.

– Nem akarok a pénztárcájában turkálni, de Magyarországon ma meg lehet élni ebből a sportból?

– Nem.

– Világbajnokként sem?

– Világbajnokként sem! Inkább úgy mondom, hogy a maratoni szalagból nem lehet megélni, mivel ez nem olimpiai szám. Síkvízen más a történet, de a megélhetéshez ott is elengedhetetlen egy olimpiai helyezés vagy inkább egy olimpiai érem. Sportösztöndíjat kapok, illetve egy hajógyártó cégtől (Nelo) kaptam másfél éve egy hajót, és most egy lapátgyártó cégtől (Braca) egy lapátot. Természetesen az egyesületem, illetve a város még mellettem áll, és persze elengedhetetlennek tartom, hogy megemlítsem a családomat is! Nemrég raktunk össze egy portfóliót, annak segítségével próbálnék meg támogatókat szerezni, akik értéket látnak a munkámban és szívesen mellém állnának.

– Meglepő ezt hallani és egyben szomorú is, hiszen a kajak-kenuban tényleg a világ élmezőnyéhez tartozunk. Nem beszélve arról, hogy mennyi áldozattal jár ez a sportág is.

– Főleg úgy, hogy nekünk a versenyek májustól szeptemberig tartanak, így a nyaralást is ősszel tudjuk le. De nem panaszkodom, szerencsére tudtak hozzám alkalmazkodni a szeretteim, a hagyományos családi nyaralást is jövő héten ejtjük meg Balatonfüreden (Kiszli Vanda a cikk megjelenésekor éppen a Balaton-parton lesz). A barátom is elfogadta ezt az életvitelt, úgyhogy nem megy a párkapcsolat rovására ez az életforma.

– Egyfajta sztereotípia, hogy a sportolók saját berkeiken belül választanak párt. Ezek szerint ön erre a jó ellenpélda.

– „Civil” párom van, de amikor elmondtam neki, hogy mivel jár ez az élet, megértett. Persze más mondani, mint úgy cselekedni, de szerencsére valóban megértett. Például tudja, hogy versenyek előtt már nem érdemes hozzám szólni.

– Véget ért az idei év, már ami a versenyzést illeti. Meddig tart a szünet?

– A következő két-három hét a pihenésről szól, de októberben már elkezdek mozgolódni, futás, biciklizés szerepel majd a programban. Ősszel belekezdünk ismét egy kőkemény alapozásba, amit télen folytatunk tovább, és amit tavasszal megpróbálunk átvinni a vízre is.

– A sikeres év után még sikeresebb jövő év következik?

– Nem titok, hogy jövőre is szeretnék kijutni a nemzetközi versenyekre, lehetőség szerint egyesben és párosban is, s ott minél szebb eredményt, dobogós helyeket elérni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában