labdarúgás

2019.01.29. 19:37

A célkitűzés nem változott Pakson – Frissítve!

Berg Sándor

Fotó: Mártonfai Dénes

A korábbi ankétoknál is nagyobb volt az érdeklődés a mostani esemény iránt, a szimpatizánsok, valamint a médiumok képviselői megtöltötték a klubház társalgóját.

A pozitivizmusáról ismert Bognár Péter szakosztály-elnök beszédében rögtön a lényegre tért, és elmondta, a február 2-i bajnoki folytatás nem lehet véletlen, s szerinte az eredmény is ezt fogja tükrözni (utalva a 02.02-es dátumra, vagyis a 0-2-es eredményre az MTK-Paks bajnokin). A szurkolóktól pedig azt kéri, türelemmel viseljék az építkezések miatti nehézségeket addig, amíg a jelenleg bontás alatt álló A-lelátó elkészül. A jelenlegi tervek szerint ez még egy év.

Ugyanakkor jó hírrel is szolgált a szakosztály-elnök a drukkereknek: az együttes működéséhez biztosított az anyagi háttér, az esetleges új szponzorokkal pedig folyamatosan tárgyalnak. Mint mondta, az élvonal legkisebb költségvetésével rendelkezik a Paksi FC, ennek ellenére évről évre maximálisan helyt tudnak állni az egyre erősödő mezőnyben.

Csertői Aurél vezetőedző szakmai oldaláról közelítette meg a holtszezont, miszerint a rövid téli pihenő miatt a megszokottól eltérő felkészülést kellett eszközölniük. Így mind Telkiben, mind a törökországi Belekben a kondicionális edzésekre helyezték a hangsúlyt, ami a csapatjáték rovására ment – a liechtensteini Vaduz (0-1), az orosz Arszenal Tula (0-0) és az azeri Zira (0-1) ellen sem sikerül betalálniuk, ahogy a román Botosanit (1-2) sem sikerült legyőzniük.

A szakember kiemelte, a klub sokat áldozott azért, hogy ideális körülmények között végezhessék el a szakmai munkát, s amit elterveztek, azt sikerült is véghez vinniük. Hozzátette, kis finomítás és gyorsítás még hiányzik a csapatból, de reméli, ezt a hétvégi bajnoki rajtig sikerül elvégezniük.

Leszögezte, a szezon előtti célkitűzés nem változott, vagyis a tavaszi folytatást a nyolcadik helyről váró csapatával az első hatba igyekezik. Mint mondta, ez nem lehetetlen, hiszen lőtávolon belül vannak az üldözöttek, azonban érdemes hátrafelé is figyelni. Úgy számol, hogy 20 pont felett kell szerezniük a célok eléréséhez.

Szurkolói kérdésre, miszerint tavasszal látványosabb focit fog-e játszani csapatával, elmondta, elsősorban eredményességre törekszik. Ha győznek, akkor úgyis azt mondják, hogy szépen futballoztak. Szerinte ősszel sem a látvánnyal volt a gond, sokkal inkább a védelemben volt keresendő az utolsó fordulókban való gyenge szereplés. Tavaszra stabilabb védekezést, jobb csapategységet és pontosabb befejezést vár övéitől.

A paksiak legutóbb október végén, a Mezőkövesd ellen győztek (2-1), azóta három-három döntetlen és vereség a mérlegük. Erre mondta azt Haraszti Zsolt ügyvezető, hogy olyan játékosokat akartak szerződtetni, akik új impulzust tudnak adni a csapatnak.

Az új igazolásokról elmondta, Cseke Benjámin a magyar futball egyik legígéretesebb tehetsége volt, de a légiósok szépen lassan kiszorították őt az újpesti keretből. Elmondása szerint, ha a jelenleg sérüléssel bajlódó középpályás utoléri magát, az NB I-es mezőny egyik legjobbja lesz. Könyves Norbert három és fél év után tért vissza Paksra, míg Bobál Dávid bajnok volt a Bp. Honvéddal, Zsidai László pedig felnőtt-válogatottságig jutott.

A nagy kérdés, tette fel azt költőien Haraszti Zsolt, hogy mikor érik utol magukat (valamennyien alig, vagy egyáltalán nem játszottak az elmúlt fél évben), s a vezetőedző mikor tudja beépíteni őket a csapatba.

A sérültek állapotáról elmondta, Szabó János teljesen felépült, Vági András egy hónapon belül ismét edzhet, s jó hírek érkeztek Simon Ádámról is, akit a jelenlegi állás szerint nem kell újra megműteni, így öt hét múlva már elkezdheti a könnyített edzéseket. A keresztszalag-szakadást szenvedő Haraszti Zsoltra azonban 6-8 hónap kényszerpihenő vár.

Zárásként Csertői Aurél leszögezte, a kezdőcsapatban nincs biztos helye senkinek sem, de adott lesz a lehetőség mindenki számára a bizonyításra.

Alakul a stadion

A napokban birtokba vehették a játékosok az új B-lelátó (oldalvonali) alatt kialakított ideiglenes öltözőket. Mint azt Balog Judit ügyvezető elmondta, a két új szektor közel 2100 fő befogadására alkalmas, így a vendégszektorral együtt már közel 2800-an foglalhatnak helyet a stadionban. Az esztétika mellett kényelmesebb és könnyebb is lesz a szurkolók dolga, hiszen a korábbiakhoz képest magasabbról, így nagyobb területet belátva nézhetik majd kedvenceiket, ráadásul a szektorok alatt a kiszolgálóegységeket is könnyebben közelíthetik majd meg.

Borítóképünkön (balról): Báló Tamás, Csertői Aurél, Haraszti Zsolt, Bognár Péter és Balog Judit

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!