teremfoci

2019.01.22. 16:58

A Sarki Kocsma megvédte bajnoki címét Madocsán

A Sarki Kocsma nyerte a 2018/2019-es madocsai teremlabdarúgó-tornát.

Balázs László

Fotó: Beküldött fotó

Telt ház előtt zajlottak a helyosztó mérkőzések és a döntő a madocsai teremtorna hétvégi záró napján. Az előzetesen elvártakat messze felülmúlták a résztvevő csapatok, hiszen mind az öt mérkőzés nagy izgalmakat, fordulatokat és színvonalas játékot hozott, tudtuk meg Somogyi Viktor főszervezőtől.

A tavalyi döntős SZP-ASZTALOS Dunaújváros a harmadik helyért zajló küzdelemben ismét találkozott csoportbeli riválisával, hogy kiélezett küzdelemben újra két vállra fektesse az érdieket, míg a döntő kitűnő reklámot csinált a bajnokságnak és a teremlabdarúgásnak is. Minden volt benne, amiért oly’ sokan szeretik ezt a játékot: látványos gólok, magas színvonalú játék és heves küzdelem.

Bár mindvégig a Sarki Kocsmánál volt az előny, a Young Boys mindig egyenlíteni tudott, ezért sem lehetett tudni, mit hoz az összecsapás vége, de az aranyat végül megérdemelten szerezte meg a címvédő Sarki Kocsma.

A tornát az ilyenkor szokásos eredményhirdetés zárta, ahol a kupák és érmek mellett a szervezők kiosztották a különdíjakat, valamint megköszönték a csapatoknak a sportszerű játékot, Nagy Milánnak a kitűnő játékvezetést, a nézőknek pedig a lelkes szurkolást.

Zárásként elhangzott: decemberben újra találkoznak a résztvevők, hogy közösen ünnepeljék meg a madocsai sportcsarnok jubileumi 25. évét.

A helyosztók eredményei A 9. helyért: Madocsai Öregfiúk–M.I.K. 7–7 (5–5), büntetőkkel: 2–3. Gól: Borza (2), Kepics, Nagy J., Szili A., Kovács, öngól, illetve Poroszkai (3), Balogh K.(2), Balla D., Zemkó M.

A 7. helyért: Szil-Ker Ablak Előszállás–ECOLAB 4–3. Gól: Cseke P. (2), Höss B., Kovács Zs., illetve Vörös G., Zengrűber Á., P. Kovács D.

Az 5. helyért: Vitafoam Kft.–Németkéri Barátok 1–2. Gól: Hanol M., illetve ifj. Pomozi (2).

A 3. helyért: SZP-ASZTALOS Dunaújváros–Diego Érd 3–1. Gól: Sági, Volf J., Ásványi N., illetve Horváth B.

A döntőben: Sarki Kocsma–Young Boys 4–3. Gól: Böde I. (2), Éger (2), illetve Kiss P., Farsang P., Fröhlich B.

A végeredmény: 1. Sarki Kocsma, 2. Young Boys, 3. Sz.P. asztalos Dunaújváros, 4. Diego Érd, 5. Németkéri Barátok, 6. Vitafoam Kft., 7. Szil-Ker Ablak Előszállás, 8. ECOLAB, 9. M.I.K., 10. Madocsai Öregfiúk.

Különdíjak

A gólkirályi címet Böde István (Sarki Kocsma) szerezte meg, az ezüstcipős Farsang Patrik (Young Boys) lett, míg a harmadik legtöbb gólt Kiss Patrik (Young Boys) lőtte a madocsai teremtornán.

A legjobb játékosnak járó elismerést a bronzcipős Kiss Patrik vehette át, a legjobb kapusnak pedig csapattársát, Tóth Dávidot választották.

A finálé legjobb játékosának a végül bajnoki címet szerző Sarki Kocsma elsőszámú gólfelelősét, a torna gólkirályát, Böde Istvánt szavazták meg. A legsportszerűbb csapat címét a Madocsai Öregfiúk együttese kapta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!