labdarúgás

2019.01.10. 13:13

Jövő héten a Vasas ellen kezdenek

Balázs László

Fotó: Molnár Gyula

A Szekszárdi UFC után tegnap a Paksi FC NB III-as csapata is megkezdte a felkészülést a Közép-csoport tavaszi folytatására. Tököli Attila vezetőedző együttese a tabella utolsó helyéről várja a márciusi 3-ai rajtot, tizenegy lőtt góljuknál csak megyei riválisuk szerzett kevesebbet (8), ugyanakkor a 28 beszedett találat nagyon sok, csak a tavaly épphogy bennmaradó Makó FC védelme kapitulált ugyanennyiszer.

Pakson az NB III-as csapat versenyeztetése egyértelműen azt a célt szolgálja, hogy a fiatalok minél hamarabb beleszokjanak a felnőtt futballba, és a legjobbak már tapasztalatokkal felvértezve kerülhessenek be akár az első csapatba, vagy megerősödve mehessenek kölcsön az NB II-be.

A 2017/2018-as pontvadászatban tizedik helyen záró zöld-fehérektől több meghatározó focista is eligazolt. A házi gólkirály Simon Márk Csákváron játszik, Bagó Patrik Kecskemétet, Vlasics Dániel Nagykanizsát választotta, míg Pinczés Ákos és Hanol Milán a Pécsi MFC-ben folytatta. Az újaknak – hogy jobbak, vagy gyengébbek a távozóknál az szubjektív – pedig még idő kell, hogy szokják a közeget és az NB III-as bajnokságot.

A bennmaradáshoz kardinális változtatásokra lenne szükség, ám ezekről egyelőre szűkszavúan beszélt értékelőjében az edző. Ami állandó, hogy három túlkoros játékos lehet egyszerre a pályán, a többi játékosnak fiatalnak, a paksi klub esetében 1995. január 1-je után született futballistának kell lenni.

Ősszel játszott például Báló Tamás, Bartha László, Vági András, Horváth Péter, Egerszegi Tamás, Nikházi Márk és Hajdú Ádám. Utóbbi két spíler már nem lép pályára tavasszal, helyettük Zachán Péter és Szalai András merítkezhet meg a honi labdarúgás kacsaúsztatójában.

A paksiak tíz felkészülési találkozót vívnak. Január 17-én az NB II-es Vasas FC otthonában kezdenek (11.30 óra). A szintén másodosztályú Budaörs 26-án látogat Paksra (13 ó). Ezt követően a megyeszékhelyen következik a SZUFC elleni megyei derbi (január 30., 17 ó), február 2-án a Ménfőcsanakot fogadják Nagy Ádámék (14 ó), majd a Bács-Kiskun megyei első osztály listavezetőjéhez, a Kiskőrösi LC alakulatához látogatnak (február 6., 17 ó). A szintén ebben a ligában szereplő Kalocsával is megmérkőznek (február 9., 11 ó), ezt követően a Tolna megyei I. osztály éllovasa, a Tamási 2009 FC ellen idegenben szerepelnek (február 13., 17 ó). A Völgységben február 16-án Bonyhádon lépnek pályára (11 ó), végül az NB III-as Dunaharaszti MTK (február 20., 17 ó) és a Jánoshalma elleni meccsek (február 24., 10 ó) zárják a téli alapozó időszakot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!