KAJAK-KENU

2019.03.28. 06:48

Meleg vízi edzőtáborban gyűjtik az erőt a paksiak

Távol Magyarországtól, a hazai időjárásnál jóval melegebb éghajlatú országokban már javában készülnek az Atomerőmű SE válogatott kajak-kenusai az előttük álló fontos feladatokra.

Berg Sándor

Fotó: Makovics Kornél

A tavasz beköszöntével véget értek a szárazföldi alapozások, a meleg vízi tábort ki Portugáliában, ki a Dél-Afrikában tölti.

A maratoni világbajnok Kisz­li Vanda (borítóképünkön) maradt Európában, s Montebelóba utazott ki. Az időjárás a magyar és az afrikai között félúton van, ideális a vízi edzésre, de mint mondta, a szél ebbe néha beleszól.

„Otthonhoz képest elég lassan mennek itt a napok, mivel az edzésen, az evésen és pihenésen kívül semmi dolgom – mondta lapunknak a pályafutása első egyéni világbajnoki címét tavaly megszerző Kiszli Vanda. – Panaszra persze nincs okom, az időjárás ideális, végre nem kell több réteg ruhát felhúznom az edzéshez, így a mozgás is jobban megy, ráadásul az utazgatás sem vesz el időt az életemből, így a regenerálódásra is több idő jut” – tette hozzá a másfél éve már Budapesten élő, Portugáliában szombatig tartózkodó kajakos.

Pupp Noémi és Koleszár Zoltán jóval messzebb merészkedett, egészen az afrikai kontinens déli csücskéig utaztak edzőtáborozni. A helyszínre már csukott szemmel is odatalálnak, hiszen évek óta visszajáró vendégek.

„Három hetet vagyunk Dél-Afrikában, ahol több mint 30 fok van. Két éve voltam itt először, ahhoz képest javult a szállás és az ételek minősége. Erős a csapat és a jó körülmények között minőségi munkát tudunk végezni, amit ilyenkor otthon még nem lehetne” – mesélte a paksi klub honlapjának a tavaly Belgrádban, Csipes Tamarával kajak párosban 1000 méteren Európa-bajnoki bronzérmet szerző Pupp Noémi, valamint a 2018-ban kenu kettesben maratoni vb-ezüstérmet szerző Koleszár Zoltán.

A korosztályos gyorsasági Európa-bajnokságot július 11–14-ig a cseh Racice-ben, a maraton Eb-t július 25–28-ig a franciaországi Decize-ben, a korosztályos gyorsasági világbajnokságot augusztus 1–4-ig a román Pitestiben, a felnőtt vb-t augusztus 21–25-ig Szegeden, a maratoni vb-t pedig október 17–20-ig a kínai Shaoxingban rendezik.

Ilyen egy nap

Reggel elég későn, 7.30-kor van a reggeli, szinte rögtön utána, 9-kor kezdjük az evezést – kezdte a napi menetrend felvázolását Kiszli Vanda. Déltől ebéd, majd jöhet a jól megérdemelt délutáni pihenés. A második edzést 16-17 óra körül szoktuk kezdeni, attól a, milyen az idő. Mostanában elég szeles, úgyhogy inkább öt óra van belőve. Minden nap van kiegészítő az evezés mellett: kondi vagy futás. Előbbit te döntöd el, melyik edzés után csinálod, utóbbiak általában vezetettek, szóval az adott. Amikor azt mondják, hogy futás van, akkor futás van. Este hétkor vacsora, majd szabad foglalkozás és alvás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!