kosárlabda

2019.04.08. 18:31

Gyenge játékkal is simán sikert arattak

Balázs László

Fotó: Márrtonfai Dénes

Az NB II-es férfi bajnokság 21. fordulójában a bajnoki tabella utolsó helyén álló Dunaújvárosi Sárkányok csapatához látogatott a Dombóvár. A kék-fehérek fő célja az volt, hogy érvényesítsék a papírformát és sérülés nélkül hozzák le a mérkőzést.

Játékban ezúttal elmaradt a korábbi hetekben mutatott jó teljesítményétől a vendégegyüttes. A dunaújvárosi alakulat az egész mérkőzésen zónavédekezést alkalmazott, ezzel rengeteg üres kinti dobóhelyzettel ajándékozta meg a dombóváriakat, a kíméletlen befejezések azonban ezúttal elmaradtak. Emberfölényes helyzeteiknél is rossz döntéseket hoztak Kollárék, pontatlanok voltak a befejezéseknél és önmagukhoz képest sok labdát adtak el.

Nem ez volt az évad csúcsmeccse a DKS számára, de a lényeg, hogy nagy akarással játszott a vendégcsapat, amely most már gőzerővel készülhet a zárófordulóra. A szezon talán egyik legfontosabb mérkőzése vár Fetzerékre vasárnap Pécsett, a Kosárlabda Nemzeti Akadémia ellen (kezdés: 17.30). A baranyai megyeszékhelyen minden bizonnyal szükség lesz fanatikus szurkolóik támogatására is.

A főbb statisztikai mutatókban két dombóvári játékos áll előkelő helyen: az értékesített hárompontosoknál Tóth Máté harmadik, a büntetőknél Kollár Zsombor a negyedik legjobb Nyugaton.

Férfi NB II, Nyugat, a 21. fordulóban

Dunaújvárosi Sárkányok–Dombóvári KSE 61–94 (10–26, 22–19, 16–31, 13–18). Dunaújváros, Campus Aréna. Vezette: Szőcs, Kaposa.

Dunaújvárosi Sárkányok: Katona 6, Horváth 1, CSÉPÁNYI 24/9, Kálniczky 9/3, Bak 2. Csere: Matucza 4, Molnár 7, Szűcs 5. Edző: Boda Gábor.

Dombóvár: Tóth 10/3, Hadnagy 9/3, FETZER 18, Pölöske 5, FAZEKAS 16. Csere: KŐNIG 22/9, Kollár 5, Németh 3/3, Takács 6/3. Edző: Szőke Balázs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!