labdarúgás

2020.01.10. 07:00

Nincs veszélyben a Dombóvár FC megye egyes szereplése

Visszalépett a Váz-Bau Kupán való szerepléstől a Dombóvár FC. Helyükre a Szekszárdi UFC ugrik be, amely az NB III-ban érdekelt első csapatával lép pályára a jövő szombati teremlabdarúgó-tornán.

Rónai Gábor

Fotó: Makovics Kornél

Szabados Zsolt levelet írt a szervezőknek, amelyben jelezte: anyagi problémák miatt nem tud elindulni a Dombóvár FC a jövő szombati Váz-Bau Kupán. A klub elnökségi tagja lapunknak elmondta, jelenlegi helyzetükben a részvétellel járó költségek előteremtése is nehézségeket okozna.

A szervezőknek így gyorsan lépniük kellett, az NB III-as Szekszárdi UFC pedig örömmel vállalta a beugró szerepét. A sorsolás nem változik, csupán az UFC helyet cserél a DFC-vel, és a Tolnával, a Kakasddal, valamint a Bonyháddal meccsel majd az A-csoportban a négy közé kerülésért. Dienes Pál vezetőedző érdeklődésünkre annyit mondott: a lehető legerősebb csapatukkal lépnek majd pályára a rangos kupán.

„Jövő héten hétfőn kezdjük a felkészülést, aki egészséges, és részt tud venni az edzéseken, az nagy valószínűséggel ott lesz a szombati tornán is” – mondta Dienes Pál.

Az UFC korábban rendszeres résztvevője volt a Váz-Bau Kupának, s 2009-ben, 2011-ben és 2015-ben is elhódította a serleget, amivel az öt sikernél járó Bonyhád VLC mögött a téli torna történetének második legsikeresebbje.

De visszatérve a dombóváriakhoz. A városból olyan pletykákat hallani, hogy nemcsak a jövő szombati teremtornán való részvételt kellett lemondaniuk, de a megyei I. osztályú bajnokságban való szereplésük is veszélybe került.

Szabados Zsolt ezzel kapcsolatosan nem volt túl bőbeszédű, csupán annyit mondott, hogy elkezdték már az egyeztetéseket Pintér Szilárd polgármesterrel, rövid időn belül tiszta víz kerülhet a pohárba.

A polgármestert megdöbbentette, amikor felhívtuk, és közöltük vele, hogy a DFC visszalépett a Váz-Bau Kupától, s többen azt beszélik, hogy a csapat tavaszi bajnoki szereplése is veszélyben van.

„Június tizenötödikéig biztosítani fogja a város a Dombóvár FC bajnoki szerepléséhez szükséges anyagiakat! – szögezte le lapunknak Pintér Szilárd. – Nyugodtan írja le, hogy polgármesterként erre garanciát vállalok. Jövő héten ellátogatok a csapat edzésére, és biztosítani fogom a játékosokat afelől, hogy nekik csak a futballra kell koncentrálniuk. Az a célunk, hogy a csapat gerincét együtt tartsuk, mert a jövőt illetően komoly terveink vannak a dombóvári focival” – mondta a polgármester. Pintér Szilárd ezzel kapcsolatosan elárulta, hogy nyáron összehívja a város futballklubjait, hogy egy asztalhoz ülve döntsenek arról, hogyan tudnák egységesíteni és hosszú évekre sikeressé tenni a helyi labdarúgást.

Az előtt pedig értetlenül áll a polgármester, hogy a DFC miért lépett vissza a jövő szombati teremtornától. „Ha jelzik felém, hogy gondot okoz a nevezési díj rendezése, a játékosok utaztatása, akkor kifizettük volna” – tette hozzá Pintér Szilárd.

A Dombóvár FC március 7-én hazai pályán kezdi a megyei I. osztály tavaszi szezonját, rögtön egy rangadóval a Tamási 2009 FC ellen.

Évek óta élcsapat

Két évtizednyi NB III-as szereplés után az elmúlt év augusztusában a hetedik szezonját kezdte meg a megyei I. osztályban a Dombóvár Futball Club. A csapat évek óta ott van a legjobbak között, kétszer volt ezüstérmes (2014, 2015), háromszor pedig negyedik a pontvadászatban (2016, 2018, 2019), s az őszi idényt követően most is a negyedik helyen áll. Az egyetlen szezon, amelyik nem illik a sorba, a 2016/2017-es volt, amikor csupán tizedik lett a DFC.

A dombóváriak ősszel 9 győzelmet, 1 döntetlent és 4 vereséget jegyeztek, 32 gólt lőttek és 14-et kaptak. Az éllovas Majosi SE-től mindössze 4 ponttal vannak lemaradva.

A Váz-Bau Kupán

Nyolc együttes lép pályára a január 18-i Váz-Bau Kupán. Az A-jelű négyesben a Tolna VFC, a Kakasd SE, a Bonyhád VLC és a Szekszárdi UFC, míg a B-ben a tavalyi győztes Szedresi SE, a Bátaszék SE, a Tamási 2009 FC, a Tevel Medosz SE szerepel. A csapatok 5x2 méteres kapura játszanak, 2x15 perces játékidővel.

Borítóképünkön Kardos Ernő, a Dombóvár FC edzője

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!