labdarúgás

2020.05.30. 23:15

Pontot szerzett a Paksi FC a Fehérvár ellen

A második helyen álló Fehérvár gól nélküli döntetlent játszott Pakson szombaton késő este, a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában.

Berg Sándor

Fotó: Makovics Kornél

Visszatért a foci Paksra, s visszatértek a nézők a lelátókra. Hetvenhét nap hosszú idő, ekkor játszott ugyanis tétmérkőzést utoljára az atomvárosi alakulat. Hazai pályán még régebben, így nem csoda, hogy több szurkoló is nagy mosollyal az arcán, kézfogással köszöntötte talán március 7-e óta (akkor a Bp. Honvéddal 0–0-t értek el a paksiak) nem látott társát. Bár a Magyar Labdarúgó-szövetség ajánlása szerint a másfél méter távolságot a lelátókon is meg kell tartani (ez három szék kihagyását jelenti, a „szabad” helyeket meg is jelölték a szervezők), ez nem mindenhol sikerült, hiába figyelmeztette a szurkolókat a helyi szpíker.

Osztermájer Gábor a bemondóval ellentétben nem a levegőbe beszélt, a paksiak vezetőedzője a találkozót megelőzően kijelentette, csak akkor lehet esélyük a Fehérvár ellen, ha levetkőzik kishitűségüket. Az első félidőben nemhogy nem játszottak alárendelt szerepet Haraszti Zsolték, de játékban és helyzetekben is felülmúlták a vendégeket.

Az első lehetőség ugyan Ivan Petrjak révén a fehérváriaké volt, utána viszont sem az ukrán szélső, sem a csapattársak nem veszélyeztették Rácz Gergő kapuját. A vendégek a gyors játékosaik miatt (Houri, Kovács, Petrjak, Hodzic, Nego) a kontrákban bíztak, a paksiak viszont jól zártak vissza, támadójátékuk pedig ezúttal már nem kizárólag Böde Dánielre való felívelgetésekből állt.

Szünet után átjáróház lett a középpálya, ezúttal viszont a vendégek jutottak el többször az ellenfél kapujáig, de csakúgy, mint hazai oldalon, az utolsó passzokba mindig hiba csúszott. Nem is volt elégedett a látottakkal Joan Carrillo, aki minden egyes hibát spanyolos temperamentumával tudatta a kispadon ülőkkel. A paksi kollégájáról sem a nyugalom szobrát mintázták, a második negyvenöt perc nem róluk szólt. A meccslabda így is náluk volt, Böde passza azonban nem jutott el a címzettig a tizenhatos vonalánál.

A gól nélküli döntetlennel egyik csapat sem lehet elégedett, a második helyen álló Fehérvár hátránya nyolc pont a vasárnap pályára lépő Ferencvárossal szemben, míg a Paks kieső helyen várja a jövő hétvégi folytatást.

OTP Bank Liga, 26. forduló

Paksi FC-MOL Fehérvár FC 0–0

Paks, 500 néző. V.: Bogár G. (Kóbor, Szalai B.)

Paks: Rácz G. – Osváth (Poór, 89.), Szélpál, Kelemen D., Szabó J. – Balogh B., Windecker (Kecskés T., 69.) – Könyves (Hahn, 60.), Szakály D. (Bartha, 70.), Haraszti (Kulcsár D., 69.) – Böde. Vezetőedző: Osztermájer Gábor

Fehérvár: Kovácsik – Fiola (Rus, 22.), Juhász R., Vinícius, Stopira – Pátkai, Houri (Nikolics, 66.) – Nego, Kovács I., Petrjak (Nikolov, 79.) – Hodzic (Szabó L., 79.). Vezetőedző: Joan Carrillo

Sárga lap: Windecker (34.), Könyves (38.), illetve Houri (39.), Nikolics (77.)

OTP Bank Liga, az állás

1. Ferencváros 25 18 5 2 47-20 59

2. Fehérvár 26 15 6 5 47-23 51

3. Mezőkövesd 26 13 6 7 37-22 45

4. Diósgyőri 26 12 4 10 36-33 40

5. Puskás Akadémia 25 10 9 6 39-31 39

6. Kisvárda 26 10 4 12 36-36 34

7. Bp. Honvéd 25 9 7 9 25-32 34

8. Zalaegerszeg 26 8 7 11 40-37 31

9. Debrecen 25 9 3 13 37-46 30

10. Újpest 26 8 5 13 31-39 29

11. Paksi FC 26 8 5 13 30-42 29

12. Kaposvár 26 3 1 22 19-63 10

Borítókép: Könyves Norbert (a labdával) előtt több helyzet is adódott a mérkőzésen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!