labdarúgás

2020.07.17. 06:00

Vége a nyári pihenőnek, már edzésben a paksiak

Tizennyolc nappal az előző szezon befejeztével, de harminceggyel az új idény előtt, szerdán edzésbe állt az OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC gárdája.

Berg Sándor

20200715_Labdarugás_Paks_A paksi fc megkezdte a felkészülést_MD_TN

Fotó: Mártonfai Dénes

Olyan örömmel köszöntötték egymást a paksi játékosok szerda délután, mintha évek óta nem találkoztak volna, pedig alig két hete, hogy elbúcsúztak egymástól. A kurta nyári pihenő azonban véget ért, innentől pedig rövid, de annál intenzívebb felkészülés veszi kezdetét a bajnoki rajtig.

Új arc azért akadt a nem kevesebb mint huszonnyolc játékost felvonultató edzésen: Ádám Martin, Bognár István, Lorentz Márton és Nagy Richárd nem kerülhette el a bemutatkozást, míg kölcsönből Borsos Vilmos és Molnár Dominik tért vissza, az utánpótlásból pedig Debreceni Ákos, Szendrei Ákos és Vas Gábor került fel a „nagyokhoz”. Kecskés Tamás viszont hét év után nem Pakson, hanem Siófokon kezdi meg a szezont. Rajta kívül sérülés miatt Papp Kristóf is igazoltan maradt távol.

Osztermájer Gábor nyitóbeszéde után a játékosok máris belevetették magukat a „jóba”, az átmozgató futás után a labdák is előkerültek. Nem hiába, hiszen kevesebb mint egy hónap múlva az Újpest ellen, hazai pályán, már tétre menő ütközet vár az atomvárosiakra.

Az augusztus 15-i rajtig (ami sorozatban a tizenötödik lesz a paksiaknak) a monoton edzéseket hat felkészülési mérkőzés töri meg. Az elsőt már most szombaton lejátsszák, 11 órakor az élvonalból búcsúzó Kaposvári Rákóczi vendégei lesznek a paksiak. Az első hazai edzőmeccsre sem kell sokat várni: jövő héten szerdán az NB II.-es Dorog látogat a Fehérvári útra.

Borítókép: Sárai György (háttal) irányításával állóképességet erősítő feladatokkal kezdődött a felkészülés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!