futsal

2021.01.13. 10:25

A Kalafával nyitja az idei évet az ASE női gárdája

Január 17-én már a „tavaszi idény” első meccseit játsszák az NB II.-es bajnokságban. A Nyugati csoportban szereplő Atomerőmű SE kezdésként hazai pályán fogadja a Kalafa SE együttesét.

Tolnai Népújság

20201115_ASE-ASTRA-HFC ÜLLŐ, női futsal, magyar kupa_Paks_Molnár Gyula_TN

Forrás: MW-archívum

Fotó: Molnár Gyula

A paksiak az őszi idényt a negyedik helyen zárták, öt meccsükből kettőt nyertek, egyszer döntetlent játszottak, kétszer pedig kikaptak. Horváth György gárdája éppen a Kalafa elleni idegenbeli bajnokival, és 3–3-as döntetlennel indította a 2020/2021-es idényt, majd 3–2-re legyőzte a Csepel UP SE együttesét, aztán pedig, bár 5–4-re kikapott a pályán a Dunaújvárostól, a zöld asztal mellett 3–0-val megnyerte a találkozót.

Az utolsó két kör már közel sem sikerült ennyire jól, előbb a Máltai SE-től 3–2-re, majd a Kelen SC-től meglepően simán, 6–1-re kapott ki az atomos gárda – utóbbi két vereség azért fájó, mert a tabella utolsó két helyezettje ellen szenvedték el Trapp Enikőék.

A bajnoki tabellán a Dunaújváros 12 ponttal vezet, a Csepelnek 9, a Kalafának 7, az ASE-nak szintén 7 pontja van.

Az év első paksi mérkőzése vasárnap 10 órakor kezdődik az Atomerőmű SE Gesztenyés úti Sportcsarnokában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!